DK: Orbán Viktor is felelős a magyar diákok romló teljesítményéért

A DK politikusa keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az OECD nemzetközi tanulói teljesítménymérés-programjának (angol rövidítéssel PISA) a nap folyamán ismertetett adatai alapján a magyar tanulók a természettudomány, a matematika és a szövegértés területén is az OECD-országok átlaga alatt teljesítettek.

Niedermüller Péter közleményében azt írta: a jelentés eredményei szerint a magyar diákok "nagyon nagy része" nem rendelkezik a sikeres munkavállaláshoz szükséges alapvető képességekkel, szövegértési, matematikai és természettudományos kompetenciákkal és nem képes megfelelően használni a számítógépet.



A képviselő aggasztónak nevezte azt is, hogy "rendkívül nagy különbség van" a különböző szociális hátterű tanulók eredményei között, aki szegény családba születik, az az oktatáson keresztül sem kap lehetőséget a felemelkedésre. Úgy értékelt: ez a szomorú helyzet az Orbán-kormány oktatáspolitikájának egyenes következménye.

"Az oktatás szabadságának elvétele, forrásainak elvonása, a kompetenciaalapú programok leállítása, a hátrányos helyzetű diákok támogatásának megszüntetése, a szegregáció támogatása, a pedagógusok jogos követelésének semmibevétele, a merev, kizárólag az ismeretekre koncentráló tantervi szabályozás" okozza ezt a gyors romlást - fogalmazott Niedermüller Péter. Szerinte ez nemcsak az oktatásirányítás "folyton cserélődő, alkalmatlan" vezetőinek felelőssége, hanem Orbán Viktor miniszterelnöké is, aki személyesen hozta meg az oktatáspolitika legfontosabb döntéseit.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com