Dobrev Klára: a babaváró hitel ügyében a DK meghátrálásra kényszerítette a kormányt

A babaváró hitel ügyében a Demokratikus Koalíció (DK) meghátrálásra kényszerítette a kormányt - mondta csütörtöki, online sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt EP-képviselője.Dobrev Klára azt kommentálta így, hogy szerdán Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter bejelentette: 600 millió forintos pénzügyi alap jött létre a nehéz élethelyzetbe került családok támogatására.

A kormány a pénzügyi alap létrehozását az olyan váratlan élethelyzetek kialakulására tekintettel kezdeményezte, mint valamelyik vagy mindkét szülő váratlan halála vagy munkaképességének, keresőképességének elvesztése. Ez méltányossági alapon, a váratlan élethelyzetek bekövetkezése esetén teszi lehetővé a babaváró támogatások tőketartozásának elengedését.

Dobrev Klára úgy fogalmazott, hogy ez egy kis győzelem a baloldalnak, de talán hatalmas segítség a családoknak. Emlékeztetett, hogy korábban több olyan ember esetét is bemutatták, akik elveszítették a házastársukat, de a bankok megpróbálták rajtuk "behajtani" a babaváró hitel összegét.

Hozzátette, nyílt levelet is írt Csányi Sándornak, az OTP elnökének, illetve a DK határozati javaslatban kezdeményezte, hogy a babaváró hitel visszafizetését méltányosságból el lehessen engedni, ha a házaspár egyik tagja meghal, és az állam ilyenkor vállaljon készfizető kezességet a hitel teljes összegére.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com