Dömötör Csaba: a béremelések révén erősödhet a középosztály Magyarországon

Dömötör Csaba hozzátette: a magyar gazdaság már évek óta növekedő pályán halad, egyes számítások szerint a gazdaság idei növekedése az uniós pályázatokat is figyelembe véve a 4 százalékot is elérheti.

Ez pedig egyfajta garancia arra, hogy a béremelési és az adócsökkentési programok folytatódhatnak - mondta. Az államtitkár az idei gazdaságélénkítő lépések közül példaként említette, hogy január elsejével a társasági nyereségadó egységesen 9 százalékra csökkent, 5 százalékponttal mérséklődtek a munkaadói járulékterhek, így a vállalkozások könnyebben tudják kigazdálkodni az emelt béreket, hiszen 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 25 százalékkal a szakmunkás garantált bérminimum.



Mindezek mellett számtalan ágazati béremelés is folytatódik, például az orvosoknál, ápolóknál, és a rendvédelmi dolgozóknál. Felidézte még, hogy 27 százalékról 18 százalékra csökken az internetezés, az éttermi szolgáltatások általános forgalmi adója, egyes élelmiszerek - tej, baromfi és a tojás - áfája pedig 5 százalékra. Dömötör Csaba kiemelte: fontos célja még a kormánynak a gyermeket nevelő családok erősítése, ezért 30 ezer forintra nő a kétgyermekes családok gyermekenkénti adókedvezménye.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com