Dömötör Csaba: az Európai Bizottság megerősítette, hogy az ukrán EU-tagságot 2029-ig meg akarják valósítani

Az Európai Bizottság most már az Európai Parlament külügyi bizottsága előtt is megerősítette, hogy minden létező eszközt be fognak vetni a gyorsított ukrán tagságért, amelyet 2029-ig meg akarnak valósítani - közölte Dömötör Csaba szerdán Brüsszelben.A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: Marta Kos bővítési biztos az EP külügyi szakbizottságának rendkívüli ülésén közölte, hogy még a 2029-ig tartó intézményi ciklusban be akarják fejezni a bővítési folyamatot.

Elmondása szerint a bővítési biztos arról is beszélt, hogy még az uniós tagság bekövetkezte előtt fokozatosan meg akarják nyitni az EU piacait az ukrán termékek előtt.

"Az, hogy ez mivel jár, nagyon jól tudják a magyar gazdák, hiszen 2022-ben Brüsszel döntött arról, hogy a mezőgazdasági piacokat megnyitja, ami óriási jövedelmi károkat okozott a kelet-európai, így a magyar gazdáknak. Ezért kellett a kormánynak lépnie" - emlékeztetett.

Szavai szerint az Európai Bizottság megerősítette azt is, hogy olyan jogi eljáráson dolgoznak, amely egyszerűsíti a bővítésről szóló döntést, és amellyel figyelmen kívül lehet hagyni a döntést esetlegesen akadályozó kétoldalú vitákat. Egyértelműen Magyarországra utalnak ilyenkor - jelentette ki.

"Ez magyarul azt jelenti, hogy ki akarják iktatni azokat az álláspontokat, így a magyar álláspontot, amelyek nem támogatják ezt a gyorsított eljárást. A migrációs paktum és a háborús politika után most már a bővítéspolitikában is ki akarják venni a kezünkből a döntés jogát" - fogalmazott.

Az EP-képviselő tájékoztatása szerint a bővítésért felelős uniós biztos azt is kijelentette, hogy az ukrán bővítés Európa biztonságának kulcsfontosságú garanciája.

Ez - mint kijelentette - "érthetetlenül abszurd kijelentés" annak ismeretében, hogy egy háborúban lévő országról van szó, amely a napokban oroszországi célpontokat támadott és orosz támadás alatt is áll. Ilyen körülmények között ezek a tervek nem a biztonság garanciáját hozzák el Európa számára, hanem jobban "belecibálják" egész Európát a háborúba. Ilyen értelemben a bővítés a "csúcsra járatott háborús politika" egyik fő eszköze - jelentette ki.

Ezzel a megközelítéssel, ezzel a tervvel az Európai Bizottság végleg hátrahagyta azt a megközelítést, hogy a bővítés során az érdemek számítanak, és azt, hogy meg kell felelni bizonyos szigorú követelményeknek, feltételeknek. Maradt helyette a háborús megközelítés és az üzleti érdekek maradéktalan kiszolgálása - mondta Dömötör Csaba, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Brüsszelben úgy képzelik el az ukrán bővítési folyamatot, hogy egy szót sem szólnak a várható következményekről, arról, hogy hogyan csökkennének a támogatási programok, a kohéziós források, az agrártámogatások, és egy szót sem akarnak ejteni a biztonsági kockázatokról - közölte.

Érvelése szerint már a kérdések puszta felvetése is üldözendő gyakorlatnak számít az Európai Parlamentben, ahol - mint emlékeztetett - a Tisza Párt EP-képviselői is ukránzászlós pólókban mászkálnak.

"Nem véletlenül, hiszen az Európai Néppárt ennek a bővítési mániának a fő motorja itt az Európai Parlamentben. A bővítési biztos is Manfred Weber embere, ugyanúgy, mint Magyar Péter. Úgy akarják ezt a bővítési folyamatot végigvinni, hogy nemcsak a kormányok, nemcsak a vonakodó kormányok, hanem az európai emberek hangját is ki akarják iktatni, ki akarják zárni azért, mert ettől a hangtól félnek, mint a tűztől" - fogalmazott.

Ezért is fontos, hogy már több mint 1,6 millióan vettek részt a Voks 2025 kezdeményezésben. A magyarok hangja ebben az ügyben már most biztosan lesz akkora, hogy azt mindenki meg fogja itt Brüsszelben hallani.

"Legyen még nagyobb ez a hang, ezért is biztatunk mindenkit arra, hogy vegyen részt a véleménynyilvánító szavazáson" - tette hozzá nyilatkozatában Dömötör Csaba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com