Egyre nő a hajléktalanok száma - civilek tiltakoznak a védelmükben

Alaptörvénybe foglalnák a fedél nélkül élő emberek hatósági üldözésének lehetőségét. Az országgyűlés a március 11-i héten szavaz a módosításról. Március 9-én  15 órától "Az alkotmány nem játék!” címmel civilek ismét  tüntetést szerveznek.


Két éve születnek rendeletek a hajléktalanok ellen a Fidesz- KDNP részéről, azonban eddig még nem emelték alkotmányos szintre egyik kezdeményezésüket sem. 

2010-ben az építési törvény módosításával az önkormányzatoknak adott felhatalmazást a hajléktalan emberek közterületekről való kitiltására. Ennek kapcsán a Fővárosi Önkormányzat 2011-ben olyan helyi rendeletet hozott, melynek értelmében szabálysértéssé nyilvánította a közterületi hajléktalanságot. Még ugyanebben az évben elzárással vagy pénzbírsággal büntetendő szabálysértéssé nyilvánították a hajléktalanságot, majd még Karácsony előtt a kormánypárti frakciók döntése értelmében már az egész országban bűnné vált fedél nélkülinek lenni, derül ki a 168 óra összeállításából.

A Menhely Alapítvány statisztikáiból kiderül, az elmúlt öt évben a fővárosban ugyan stagnált, vidéken azonban folyamatosan nőtt a hajléktalanok száma. A kutatásból az is kiderült, hazánkban körülbelül 11 ezer otthontalan embernek adnak szállást különböző intézmények. Az alapítvány tájékoztatása szerint az év leghidegebb hónapjaiban tavaly már  kevesebben éjszakáztak közterületeken, ám így is körülbelül háromezer ember töltötte éjszakáját fedél nélkül. Számos településen a hajléktalanoknak egyáltalán nincs esélyük arra,  hogy a leghidegebb éjjeleken fűtött szállásra kerüljenek.

Az adatok alapján bátran kijelenthető, hogy  a hátrahagyott gyerekeikkel, közvetlen családtagjaikkal együtt öt év alatt legalább 100 ezer embert érint közvetlenül a hajléktalanság Magyarországon.

Az Alkotmánybíróság megvizsgálta a kormány rendeleteit és 2012 novemberében kimondták, hogy a közterület „életvitelszerű lakhatásra való használatának” büntetése alkotmányellenes, mivel a közterületen élés önmagában mások jogát nem sérti, kárt nem okoz, a közrendet nem veszélyezteti.

Az utóbbi évben ismeretlen számú család veszítette el otthonát kilakoltatás következtében", és jelenleg is több százezer család nem érezheti magát biztonságban lakásában az adós végrehajtás árnyékában, közölte az alapítvány.
Az Alaptörvény bevezetendő módosítását nem csak Brüsszelben, de számos más országban, köztük Az Amerikai Egyesült Államokban és Németországban is élesen bírálták.

Csütörtökön több száz tüntető részvételével az Alkotmánybíróságnál ért véget az alaptörvény negyedik módosítása elleni demonstráció. A civilek azt skandálták" Az Alkotmány nem játék!"
A Város Mindenkié csoport a hajléktalan emberek érdekérvényesítésének erősítésével és átfogó szakmai javaslatokkal foglalkozik. Március 9-én  15 órától a csoport számos civilszervezettel és állampolgárral együtt tervezi a tüntetés folytatását.

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com