Együtt: az Orbán-rezsim rárontott a szabadságra

Az Együtt szerint az Orbán-rezsim, amely már nem nevezhető demokratikusnak, rárontott a szabadságra. Ez még akkor is így van, ha blogokon lehet okosakat mondani és pamfletekben is lehet tiltakozni a kormány ellen - jelentette ki az Együtt - A Korszakváltók Pártjának elnöke kedden Keszthelyen tartott ünnepi beszédében.

Szigetvári Viktor a párt által szervezett március 15-i megemlékezésen úgy fogalmazott: aki ma szegényebb, kirekesztettebb, az csak az "állami propagandához fér hozzá", csak állami pénzekből kénytelen élni, ezért neki semmilyen szabadsága nincs.

0

Az ellenzéki politikus szerint ma Magyarországon "a szabadság ügye rosszul áll", nemcsak a szólás, a vélemény, hanem a vállalkozás, a gyarapodás szabadsága is, mert a stabil polgári jólét sokaknak nem adatik meg.

Az Együtt elnöke - miután Molnár Tibor helyi választókerületi elnökkel közösen megkoszorúzta Petőfi Sándor és Bem József keszthelyi emléktábláját - az eső miatt az ellenzéki párt irodahelyiségében, tucatnyi szimpatizáns előtt mondta el ünnepi gondolatait. Azt hangsúlyozta: a szabadság a legfontosabb, ami egy polgári köztársaságban alapot ad a gyarapodáshoz, az élethez.

Beszélt arról is, a szabadságba beletartozik, hogy "ne kelljen félnie" egy újságírónak, egy pedagógusnak, egy vállalkozónak, egy egyszerű alkalmazottnak, ha meg meri fogalmazni gondolatait, mert "ott nincs szabadság, ahol egy közmunkásnak meg van mondva, hogy hogyan kell szavaznia a választásokon". Nincs szabadság, ahol egy pályázatokból élő értelmiségi embernek megmondják, hogy ne vegyen részt ellenzéki rendezvényeken, ahol egy vállalkozóra ráküldik a NAV-ot vagy a közegészségügyi ellenőröket, "mert nem azt az urat szolgálja".

Bírálta és hazugnak nevezte a közmédiát.

Szigetvári Viktor azt is mondta: ott nincs szabadság, ahol egy demokratikus párt népszavazási kezdeményezését erőszakkal el lehet lehetetleníteni, "ahol a választási szervek ehhez némán asszisztálnak, a magyar rendőrség pedig ehhez tettleg asszisztál azzal, hogy nem tesz rendet".

Az ellenzéki párt vezetője úgy látja: 2010 előtt is rengeteg hiba volt a magyar köztársasággal, de azt 2010 után verték szét. Az Együtt azonban hisz abban, hogy irányát tekintve a rendszerváltás jó volt, "az Európai Unióban, piacgazdaságban, jóléti államban és szabad köztársaságban kell élnünk", de az elmúlt 25 év hibáit ki kell javítanunk ahhoz, hogy olyan politikai közösség legyünk, amelyben mindenkinek jó élni.

A politikus szerint azt látjuk Európában és a világban is, hogy a középosztály szegényedése kiszolgáltatja őket a demagógoknak, ez történik Németországban, ahol soha nem látott mértékű eredményt ért el "egy majdhogynem náci párt", Franciaországban "egy Oroszország által finanszírozott szélsőjobboldali párt esélyes elnökjelöltet állít", az Egyesült Államokban pedig "egy demagóg populista indulatokat szít" egy olyan világ ellen, amely békét és stabilitást hozna.

"Orbán rezsimjének politikája Vlagyimir Putyin kezeibe sodorja ezt az országot". Ezért 2018 - vagy előtte egy népszavazás - az európai Magyarország sorsáról fog szólni. Arról kell beszélni, hogy Magyarországnak csakis egy jobb Európában van jövője, de Orbán a perifériára akar sodorni minket, abban bízva, hogy "korrupt hatalmának nagyobb szabadsága lesz lopni és talán az EU szemet huny a svindli felett" - jelentette ki Szigetvári Viktor.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com