Együtt-PM: a Bajnai Gordon elleni hazugságkampány újabb fejezete a Heti Válasz cikke

A Bajnai Gordon elleni hazugságkampány újabb fejezete a Heti Válasz napokban megjelent cikke, amelyre Zsigó Róbert szombati sajtótájékoztatóján hivatkozott - közölte az Együtt-PM Szövetség az MTI-vel.

"Csúsztatások, sejtetések és össze nem illő információk egymás mellé erőltetése az, amiből a legújabb összeesküvés-elmélet megszületett" - írta a választási szövetség a közleményében, amely szerint a valóság a sejtetésekkel szemben az, hogy Bajnai Gordon az International Food Zrt. üzleti döntéseinek meghozatalában operatív módon soha nem vett részt, a cég csődje idején a vállalkozáshoz köze nem volt.

egyutt-pm_logoA szövetség arra is felhívja a figyelmet, hogy a cikk fontos fejleménye ugyanakkor az, hogy "az Orbán-rezsim propagandagépezete" először ismeri el nyilvánosan: a Hajdú-Bét csődjét nem Bajnai Gordon, vagy az általa vezetett Wallis, hanem például a madárinfluenza-járvány miatt bekövetkező húsipari válság okozta. Az Együtt-PM Szövetség emlékeztet, hogy a Bajnai Gordont "besározni igyekvő hazugságokkal" szemben eddig is megtette, és ezután is megteszi a megfelelő a jogi lépéseket. Hozzátették: a lezárt perek minden esetben cáfolták a Bajnai Gordonnal kapcsolatos hazug állításokat.

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján a hetilap cikkére utalva kifejtette: a Hajdú-Béthez hasonló módon ment tönkre Bajnai Gordon és édesapja keze alatt egy másik nagy agrárcég, a bajai International Food Rt. is a 90-es években.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com