Együtt-PM: a fővárosi polgármesterek az emberek és ne a Fidesz érdekeit képviseljék!

Figyelemfelhívónak szánt eseménysorozatba kezd az Együtt-PM, amelynek során a fővárosi kerületek kormánypárti polgármestereit keresik fel. Őket arra akarják felkérni, hogy „az embereket képviseljék, akik megválasztották őket (…) és ne a kormány illetve a Fidesz érdekeit” – erről Pápa Levente a szövetség gazdaságpolitikusa számolt be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az eseményt, ami a sorozat első állomása az erzsébetvárosi önkormányzat épülete előtt tartották. A politikus úgy fogalmazott: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arra hivatkozva vonta meg a rövid és középtávú budapesti forrásokat, hogy az EU nem ad pénzt ezekre a beruházásokra. Hangsúlyozta, hogy ezzel szemben a kohéziós alapokban hatmilliárd euró, vagyis körülbelül 1800 milliárd forint áll rendelkezésre. „Ne keressenek ócska kibúvókat”, oldják meg a feladatokat annak érdekében, hogy a budapesti polgárok is a fejlesztett tömegközlekedéssel tudjanak közlekedni – szólított fel.

egyutt-pm_logoAzt kérte a kormánypárti fővárosi polgármesterektől, álljanak ki a budapestiekért és érjék el Lázár Jánosnál, hogy a 3-as metrót és a kisföldalattit is uniós forrásokból újítsák fel. Hozzátette, hogy egy petíciót szerettek volna átadni Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármesternek, de miután arra az önkormányzatnál nem volt „fogadókészség” ezért azt e-mailben küldik el. Arról „szó sem lehet”, hogy az Együtt-PM Erzsébetvárosban támogassa Hunvald György polgármester-jelöltségét – szögezte le egy kérdésre válaszolva. Egy másikra pedig azt mondta, nem vesznek részt a Demokratikus Koalíció július 12-re tervezett demonstrációján, ugyanis nem tartják időszerűnek a mostani meghívást.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com