Együtt-PM: hozzák nyilvánosságra az E.On megvásárlásával kapcsolatos dokumentációt!

Az Együtt-PM az E.On földgáz-nagykereskedő, valamint földgáztároló cégeinek megvásárlásával kapcsolatos dokumentáció nyilvánosságára hozatalára szólítja fel a miniszterelnököt. Szigetvári Viktor és Jávor Benedek, a pártszövetség társelnökei csütörtökön tették közzé Orbán Viktornak írt nyílt levelüket.

egyutt-pm_logo

Az MTI-nek megküldött dokumentumban arra emlékeztettek, hogy a kormányfő korábban azt nyilatkozta, az ügylet minden dokumentuma nyilvános lesz, így a magyar választópolgárok megismerhetik, mire és milyen feltételek mellett költ el a kormányuk több száz milliárd forintot.

Felidézték, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a héten engedélyezte, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. megvásárolhassa az E.On földgáz-nagykereskedő, valamint földgáztároló cégeit, ezzel a szerződések hatálybalépéséhez szükséges valamennyi feltétel teljesült.

Azt írták, a különböző állami szervek, így a Miniszterelnökség is, továbbá a magyar állam tulajdonában álló gazdasági társaságok ugyanakkor mindeddig elhárították az E.On-ügylettel kapcsolatos adatigényléseket, megfellebbezték az elsőfokú, az iratok kiadására kötelező bírósági döntéseket.

Az Együtt-PM társelnökei szerint ha a kormányzat úgy dönt, hogy "rengeteg pénzért megvásárol egyes gazdasági társaságokat", akkor annak - az alaptörvénynek megfelelően - "a legteljesebb átláthatóság és nyilvánosság mellett kell megtörténnie".

Arra szólították fel Orbán Viktort, haladéktalanul gondoskodjon a vásárlással kapcsolatos dokumentumok teljes terjedelemben történő, azonnali nyilvánosságra hozataláról. Ezek között említették egyebek mellett a kormányfő és az E.On elnök-vezérigazgatója által aláírt, tárgybeli szándéknyilatkozatot, valamint a kormány elé került előterjesztéseket.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com