Együtt-PM: Pintér Sándor nem eladta, csak átjátszotta biztonsági cégét

Az Együtt-PM szövetség tudomása szerint Pintér Sándor belügyminiszter a 2010-es kormányváltást megelőzően valójában nem adta el az akkor tulajdonában lévő Civil Biztonsági Szolgálatot (CBSZ), hanem egy Simicska Lajoshoz közel álló embernek játszotta át.

Dorosz Dávid független országgyűlési képviselő, a szövetség szakpolitikusa szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a céget Kántor Tibor vette meg, aki a 2000-es évek elején a Simicska Lajos vezette adóhivatal elnökhelyettese volt. A képviselő információi szerint Kántor Tibornak biztosan nem volt több mint egymilliárd forintja a cég megvásárlására.

egyuttpm-logoAz ellenzéki politikus "érdekesnek" nevezte, hogy a kormányváltás után jelentősen nőtt a CBSZ árbevétele. Közölte: míg 2010-ban 6,1 milliárd forint, addig 2012-ben már csaknem 14,5 milliárd forint volt a forgalma a vállalkozásnak. Ez a kormányváltás óta 136 százalékos növekedést jelent – tette hozzá. Dorosz Dávid azt mondta: a gondot az jelenti, hogy ez a növekedés közbeszerzésekből, állami megrendelésekből történt. Úgy fogalmazott, a CBSZ lényegében letarolta a teljes biztonsági ipart, a teljes őrzés-védelmet, szinte minden állami megrendelést meg is nyernek. Példaként említette, hogy ez a cég nyerte el az MVM Magyar Villamos Művek, a Magyar Fejlesztési Bank, a Szerencsejáték Zrt., a Miniszterelnökség, illetve legutóbb a Pécsi Tudományegyetem őrzéssel kapcsolatos megrendeléseit is.

A képviselő kitért arra, hogy tavaly azonnali kérdést intézett a témában a belügyminiszterhez, ám akkor érdemi választ nem kapott, emiatt most írásbeli kérdés formájában ismét a belügyminiszterhez fordul.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com