Együtt-PM: Zsigó megsértette Bajnai jó hírnévhez való jogát

Az Együtt-PM tájékoztatása szerint a Kecskeméti Törvényszék nem jogerős ítéletében megállapította, hogy a fideszes Zsigó Róbert a Hajdú-Bét felszámolásáról tett nyilatkozataival megsértette Bajnai Gordon jó hírnévhez való jogát.

A volt miniszterelnök által vezetett Együtt-PM szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a szombaton kézbesített elsőfokú bírósági ítélet szerint a Fidesz szóvivője tavaly április 24-ei, majd május 12-ei sajtótájékoztatóján több valótlan állítást tett Bajnai Gordonnal kapcsolatban a Hajdú-Bét felszámolása ügyében. Zsigó Róbert valótlanul állította Bajnai Gordonról, hogy a Hajdú-Bét baromfifeldolgozó cég vagyonát kiszervezte, és nem igaz az a vád sem, amely szerint ezzel félezer embert tett tönkre - közölte az Együtt-PM az ítéletre hivatkozva, hozzátéve: a Fidesz-szóvivő hamisan állította azt is, hogy a Hajdú-Bét károsultjainak pénze Bajnai Gordon kampányát szolgálná.

egyutt-pm_logoTájékoztatásuk szerint a Kecskeméti Törvényszék Zsigó Róbertet bocsánatkérésre kötelezte, valamint arra, hogy az ezt tartalmazó nyilatkozatát saját költségén tegye közzé a Magyar Televízióban, a Hír TV-ben, a Magyar Nemzetben és ezek internetes oldalán. A törvényszék arra is kötelezte a kormánypárt szóvivőjét, hogy nem vagyoni kártérítésként fizessen meg 300 ezer forintot és a teljes perköltséget. Az Együtt-PM értékelése szerint a Kecskeméti Törvényszék ítélete bebizonyította, hogy Zsigó Róbert rendszeresen valótlanságokat állít, ezért arra szólítják fel a Fideszt és szóvivőit, hogy fejezzék be a magyar polgárok megtévesztését, és ne sugalljanak valótlanságokat.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com