Együtt: több millió köbméter szennyezett víz ömlik a Tiszába

Az Együtt azt várja a Földművelésügyi Minisztériumtól és a környezetvédelmi hatóságtól, hogy derítse ki, honnan ömlik nagy mennyiségű - a párt számításai szerint több millió köbméternyi - szennyvíz a Tiszába.

Baranyi Krisztina, az Együtt politikusa a tárca épülete előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján bemutatott egy palack fekete színű folyadékot, amelyről azt mondta, hogy azt az élő Tiszából hozták.

együtt

Záhonytól harminc kilométernyit hajóztak felfelé a folyón, és azzal szembesültek, hogy annak felszínét gyakran parttól partig ürülék borítja, ami a partzugokban néha 30-40 centiméteres vastagságban halmozódik fel - számolt be.

Az önkormányzati képviselő szerint a minisztérium és a környezetvédelmi hatóságok nem megfelelően látják el a dolgukat. Előbbit felszólította, hogy azonnal tárja fel, honnan származik a szennyvíz, amelynek forrását ők nem találták meg, és a helyiek sem ismerik. Hozzátette, megvizsgálták a folyó ukrán szakaszát is, és az biztos, hogy a szennyvíz nem onnan érkezik.

A sajtótájékoztató végén Baranyi Krisztina bement a Földművelésügyi Minisztérium épületébe, hogy leadja a folyadékkal teli palackot Fazekas Sándor tárcavezető titkárságán, de onnan a Belügyminisztériumhoz irányították.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com