Ellenzéki egyeztetés - Felülvizsgálnák a munka törvénykönyvét, növelnék az álláskeresési járadékot

A foglalkoztatáspolitikáról is megkezdődtek kedden az egyeztetések a baloldali ellenzéki pártok között.


A résztvevők felülvizsgálnák a munka törvénykönyvét, és növelnék az álláskeresési járadékot - olvasható a közösen elfogadott közleményben, amelyet az MSZP juttatott el az MTI-hez.

A megbeszélésen az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt mellett több más szervezet, így a Magyarországi Munkáspárt 2006 is képviseltette magát.
Álláspontjuk szerint a Fidesz kormányzása a termelő munkahelyek számának drasztikus csökkenését, a munkanélküliség növekedését, a kiskeresetűek reálbérének csökkenését okozta.
Az ellenzéki szervezetek egyetértenek abban, hogy felül kell vizsgálni a munka törvénykönyvét és a közszférát érintő jogszabályokat. Közleményük szerint a munkavállalói érdekképviseletek szerepének megerősítése az egyik legfontosabb céljuk.
Megállapodtak abban is, hogy erősíteni kell az állam felelősségét a fiatalok, a munkát kereső nők, az alulképzettek, a tartósan munkanélküliek, a nyugdíj előtt állók, a megváltozott munkaképességűek és a cigány munkavállalók elhelyezkedésének segítésében. Elengedhetetlennek tartják ezen kívül az álláskeresési járadék folyósítási idejének és összegének növelését.
Közös célként határozták meg a minimálbér reálértékének megőrzését, illetve hogy minden családban legyen legalább egy kereső. Szükségesnek ítélik a jelenlegi közmunkarendszer gyökeres átalakítását is - olvasható a közleményben, amely a gazdaság igényeihez jobban alkalmazkodó szakképzést irányoz elő.
A résztvevők emellett a járulékok átvállalásán túl bértámogatásokkal csökkentenék a munkaerőköltségeket a leszakadó régiókban.
A szocialista párt által kezdeményezett ellenzéki megbeszélések január elején indultak közjogi kérdések megtárgyalásával. Azóta gazdasági, oktatási, kül- és nemzetpolitikai kérdésekről is egyeztettek már. Az MSZP 19 témát javasolt a várhatóan március végéig tartó tárgyalássorozatra, amelyen az LMP és a 4K! nem vesz részt, míg az Együtt 2014 csak a közjogi tárgyú megbeszélésekre ment el.

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com