Élőláncot von a parlament köré és kampányt indít a DK

A Demokratikus Koalíció szeptember 2-án kampányt indít, amellyel minél több embert szeretne rávenni arra, hogy maradjon távol a kvótareferendumtól. A párt a népszavazás előtti napon, október 1-jén élőlánccal akarja körbevenni a Parlamentet.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy az Orbán-kormány ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Szavai szerint a Demokratikus Koalíció tisztában van azzal, hogy az október 2-ai "álnépszavazás" ennek a sorsdöntő, Magyarország számára végzetes lépésnek az előkészítése.

dk

A politikus hozzátette, hogy ezért elsőként - már a népszavazás bejelentésének napján - a Demokratikus Koalíció közölte, távol marad a referendumtól, és erre szólít fel minden demokratát és demokratikus pártot.

Úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány Ferenc pártelnök által megtett javaslathoz azóta az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a MOMA - Modern Magyarország Mozgalom Párt, legutóbb pedig a MSZP "csatlakozott".

Ezzel reális esély kínálkozik arra, hogy az Orbán Viktor által indított "álnépszavazás" érvénytelen és eredménytelen legyen, ez pedig felgyorsíthatja a rezsim bukását - jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalíció emellett "Maradj otthon, maradj Európában" címmel kampányt is indít a távolmaradás mellett.

A távolmaradás is szavazás, annak megerősítése, hogy Magyarország megerősíti uniós tagságát, összetartozását a szabad, demokratikus országok közösségével - indokolta kezdeményezésüket.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com