Emberi jogok napja - MSZP: minden párt és civil szervezet lépjen fel az emberi jogok csorbítása ellen!

Az MSZP az emberi jogok napján arra hív fel minden politikai és civil szervezetet, hogy értékeljék az alapvető emberi jogok érvényesülését Magyarországon, és lépjenek fel az emberi jogok csorbítása ellen.

Lendvai Ildikó, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának tagja az MTI-nek küldött közleményében azt írta: az elmúlt három évben az emberi jogok kiszélesítése megtorpant, gyakorlásuk vagy a korlátozó jogszabályok, vagy a szociális helyzet romlása miatt szinte minden területen csorbát szenvedett, a nemzetközi szervezetek emberi jogi felméréseiben az ország hátrébb csúszott.

mszp-uj-logoAz MSZP-s politikus szerint súlyosan sérültek a legvédtelenebbek jogai: "üldözik" a hajléktalanokat, megbélyegzik a munkanélkülieket, a rokkantakat, a segítségre szorulókat, a korábbinál több gyermek éhezik, újra van mód az iskolai szegregációra, és egyes esetekben 12 évre szállították le a büntethetőség korhatárát. Lendvai Ildikó közleményében ír arról, hogy sérülnek a női jogok, egyre gyakoribb a cigányozás, a zsidózás, egyes vallási közösségek tagjait megfosztották attól, hogy vallásukat egyházi keretben gyakorolhassák, a médiatörvény megnyirbálta a véleményszabadsághoz és tájékozódási szabadsághoz való jogot, és amíg egyeseket politikai meggyőződésükért egzisztenciális retorziók érhetik, mások politikai okból jutnak gazdasági előnyökhöz.

Az MSZP programjának fontos része az emberi jogok alkotmányos garantálása és folyamatos szélesítése, valamint az emberi jogok gyakorlását gátló szociális különbségek csökkentése - közölte.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com