EMI-tábor - Jobbik: provokáció a román külügyi nyilatkozat

A Jobbik tudatos provokációnak tartja a román külügyi nyilatkozatot. Az ellenzéki párt szerint őket akarják felhasználni az erdélyi magyarság megfélemlítéséhez.

Erről Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetvezetője beszélt vasárnap az MTI-nek, miután a román külügyminisztérium elítélte az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által Székelyföldön, Borzonton szervezett táborban elhangzottakat. A rendezvényen Vona Gábor pártelnök a romániai magyarok helyzetéről úgy vélekedett: ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.

jobbik65A román külügy a magyar kormány elhatárolódását is várja, a szerintük nagyon súlyos, a nemzetközi joggal, az európai szabványokkal, valamint a magyar-román alapszerződés és stratégiai partnerség alapelveivel ellentétes kijelentéstől.
Szávay István, aki a Jobbik erdélyi pártszervezéséért is felelős, közölte: "tudatos provokációnak" tartja a román külügy nyilatkozatát.

Korábban már többször elmondták - folytatta -, hogy a Jobbik számára a környező országokkal fenntartott viszonyban a külhoni magyar közösségek érdeke az elsődleges, és érdeksérelem esetén a párt hajlandó a diplomáciai konfliktust is vállalni. Szávay István szerint szó sincs arról, hogy Vona Gábor háborúra uszított volna. Szerinte ha nyilvánosságra hoznák a sajtótájékoztató vágatlan felvételét, akkor kiderülne, hogy a Jobbik-elnök mondanivalójának lényege más volt. Hiszen Vona Gábor úgy gondolja, hogy a kisebbségi kérdést leszámítva Magyarország és Románia problémáinak többsége azonos - közölte.

Azt mondta, nincs szó másról, mint az erdélyi magyarság megfélemlítésének újabb kísérletéről, amihez a Jobbikot használják fel. Nem lehet politikai véleménye alapján senkit sem megfélemlíteni - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezt határozottan visszautasítják.

A táborban egyetlen románellenes megnyilvánulás sem volt, az egy magyar nemzeti tábor volt - közölte.
Kitért arra, hogy tavasszal indult a pártszervezés Erdélyben. Bejegyzett szervezetként nem létezik a Jobbik Romániában, ezért sem feloszlatni, sem betiltani nem lehet. Az ottani tagjaik baráti csoportot alkotva fejtik ki tevékenységüket.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com