Emmi: a kormány kiemelt figyelmet fordít a szülőkre és a családokra

A kormány kiemelt figyelmet fordít a szülők és a családok megerősítésére, a jövő évi költségvetés nyertesei is a családok - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága a szülők nemzetközi napja alkalmából szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a jövő évi költségvetés 1743 milliárd forintot tervez "a családok számára és a gyermekek nevelésére", ez 14,3 százalékkal magasabb az idei összegnél. Hozzátették, hogy bővül a kétgyermekes családok családi adókedvezménye és nőnek a családi otthonteremtési kedvezményre fordítható források is.

emmi

Az államtitkárság közölte, a szülőket is támogatják a gyermekjóléti programokon keresztül. Idén szeptembertől a negyedik, jövő ősztől pedig az ötödik évfolyamos diákok szüleinek sem kell már fizetniük az iskolai tankönyvekért. Több jut a gyermekek intézményes étkeztetésre is: a rendszerváltás óta a legnagyobb összeget, 74 milliárd forintot biztosít erre a jövő évi költségvetés.

Tovább bővülnek a bölcsődei helyek, 2017-től pedig - a jogszabályban rögzített feltételek mellett - a korábbinál több településen lesz elérhető a bölcsődei ellátás.

A Nemzeti Tehetség Program évről évre jelentős forrásokkal támogatja a fiatal tehetségek felismerését, tehetségük kibontakoztatását - tették hozzá.

Utaltak arra, az ENSZ egy 2012-es határozatban jelölte ki a szülők nemzetközi napjának június elsejét, azzal a céllal, hogy elismerje a szülők munkáját. Több magyar szervezet, köztük a Szülők Háza Alapítvány és a Magyar Női Unió is kezdeményezte, hogy Magyarország is lépjen be az ünnepet hivatalosan is megtartó országok sorába.

A közlemény szerint a szülők nemzetközi napjához kapcsolódóan a Szülők Háza Alapítvány, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány és további öt családsegítő szervezet vasárnapra egész napos családi programot hirdetett, amelyhez az államtitkárság is csatlakozik.

A szülői szervezetekkel (egyszülős, nagycsaládos, fogyatékos gyermeket nevelő, nevelőszülős és örökbefogadó családokkal) együttműködésben, első alkalommal megszervezett szülők ünnepe arról szól, hogy ezen a napon minél több, a szülőket segítő, a szülők testi és lelki egészségét, boldogulását támogató szolgáltató szervezet és cég kínáljon ingyenes vagy kedvezményes szolgáltatásokat.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com