EP-választás - A szavazólapot sem lefényképezni, sem hazavinni nem szabad

Jogsértő a szavazólapok lefényképezése vagy kivitele a szavazókörből.

ep ep

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) még az áprilisi országgyűlési választás előtt fogadott el a választási szerveknek szóló, nem kötelező érvényű iránymutatást a kérdésben, ezzel lényegében megerősítette a jogelőd Országos Választási Bizottság korábbi, a témában kiadott állásfoglalását.

Az NVB az országgyűlési választás előtt azért is adott ki iránymutatást a kérdésben, hogy a visszaéléseket, így például a láncszavazásokat megakadályozza.

A testület jogértelmezési álláspontját akkor azzal indokolta, hogy a szavazólap okirat, amelynek rendeltetése a választópolgárok akaratának megjelenítése és a választás eredményének megállapítása.

Az NVB szerint ebből következik, hogy sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, valamint a választás titkosságát és a választáson való önkéntes részvételt, ha a választópolgár a szavazólapot sajátjaként kezeli, a szavazóhelyiségből kiviszi vagy a borítékba helyezés előtt felvételt készít róla. Ez azt is jelenti, hogy a választópolgár úgynevezett szelfit sem készíthet magáról a szavazófülkében.

Az NVB szerint a szavazás titkosságához hozzátartozik a szavazólap tartalmának titkossága is.
Ennek ellenére az országgyűlési választáson a Nemzeti Választási Iroda (NVI) nyilvántartása szerint a "gyűjtögetők" 4545 egyéni és 2998 listás szavazólapot vittek haza a szavazókörökből.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com