EP-választás - DK: Orbán Viktor újabb nemzetközi fiaskóba kormányozza bele Magyarországot

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök egy újabb nemzetközi fiaskóba kormányozza bele Magyarországot azzal, hogy nem támogatja a néppárti Jean-Claude Juncker jelölését az Európai Bizottság élére - ezt Kakuk György, az ellenzéki párt elnökségi tagja mondta csütörtökön az MTI-nek.

dk-logoA politikus kijelentette: Orbán Viktor ezzel a lépéssel "tovább lökte" Magyarországot abba a kitaszítottságba és elszigeteltségbe, amelyik folyamatosan erősödött az elmúlt négy évben.

Hangsúlyozta, hogy Jean-Claude Juncker egy ismert és elismert kereszténydemokrata politikus, aki végigkampányolta az EP-választási időszakot, aktivistái Magyarországon is megjelentek, és akkor még Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője fogadta őket.

Kakuk György arról beszélt, hogy eközben viszont az is látszik, hogy Juncker jelöltségéről sikerült megegyezni az uniós kormányfőknek és "az orbáni álláspont vereséget szenved majd az európai szintéren".
A DK két EP-képviselője meg fogja szavazni az Európai Parlament elé terjesztett jelöltet és biztos abban, hogy Jean-Claude Juncker kiváló elnöke lesz az Európai Bizottságnak - jelentette ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com