EP-választás - Morvai: a nemzeti önrendelkezés alapvető emberi jog

A Jobbik álláspontja szerint a nemzeti önrendelkezés nem valamiféle ajándék, hanem alapvető emberi jog.

Morvai Krisztina, a párt európai parlamenti listavezetője szombati sajtótájékoztatóján kiemelte: az elmúlt öt évben és a jövőben is azon kíván dolgozni, hogy a kérdést a politika világából az emberi jogok világába emelje át. Szavai szerint oda kell hatni, hogy az állandó jószomszédi viszonynak való megfelelési kényszer és az Európai Unióba mindenáron való "besimulási kényszer" helyett az elszakított területen élő magyarok emberi jogai legyenek a nemzetpolitika "iránytűi".

morvai krisztinaA politikus - aki több korábbi, a Délvidéket, Kárpátalját és a székelyeket érintő EP-felszólalásából vetített az újságíróknak -, az őshonos nemzeti közösségek jogvédelmének fontosságára hívta fel a figyelmet. Kárpátaljával összefüggésben elégedettségének adott hangot amiatt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is kiállt az önrendelkezési jog mellett. Kiemelte: a Jobbik álláspontja szerint jobban kellene sulykolni, hogy az ott élő, 50 ezer magyar az EU állampolgára, ezért az Uniót is be kellene vonni a diskurzusba. Hozzátette: a nemzetközi egyezményekben is rögzített jog következetes érvényesítését szorgalmazzák.

Morvai Krisztina egyúttal visszautasította a kormányfő azon szavait, miszerint a Jobbik hazaárulókat akar kiküldeni Brüsszelbe. Úgy vélte: súlyos korlátozás alá esnek az emberi jogok az EP-kampányban, ami odáig fajult, hogy koncepciós büntetőeljárás is kezdődött. Kijelentette: a megvádolt Kovács Béla ellen semmi bizonyíték nem áll rendelkezésre, az ártatlanság vélelme helyett a bűnösség vélelmét állították fel vele szemben, ami az '50-es éveket idézi.

A képviselőjelölt megdöbbentőnek nevezte a Civil Összefogás Fórum (CÖF) esetleges nagykoalícióra vonatkozó nyilatkozatát is. Mint mondta, erősen úgy tűnik, hogy a rövidtávú cél a Jobbik "legképtelenebb vádakkal való lejáratása" és az MSZP felemelése, hosszabb távon pedig a két párt együtt szolgálná ki az EU és Washington érdekeit. Megjegyezte: ezt a folyamatot "gyökerében el kell vágni", ha az emberek nem akarnak "csengőfrászos időket".
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com