EP- választás - Szavazásra buzdított a Jobbik elnöke

A választási részvételre buzdított Vona Gábor, a Jobbik elnöke, miután leadta szavazatát az újbudai Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban vasárnap délelőtt.

vona_2A pártelnök - aki feleségével és kisfiával érkezett - újságíróknak azt mondta: az aktuális részvételi adatok alapján átlagos választásra lehet számítani. Jelezte: a szavazás legitimitását nyilvánvalóan a részvételi arány befolyásolja vagy legalábbis a pártok közötti verseny szempontjából mindenképpen irányadónak tekinthető.

Ennek a választásnak az európai parlamenti képviselők megválasztásán túl belpolitikai tétje is van, mégpedig az, hogy ki lesz a Fidesz mögött, amely gyaníthatóan első helyen végez, a második - mondta. Aki a második lesz, az nagy lépést tett afelé, hogy 2018-ban vagy korábban ő legyen a Fidesz váltópártja - emelte ki.

Vona Gábor kitért arra is: úgy érzi, hogy a választási kampány véghajrájában külföldi nyomásra igyekeztek megroppantani a pártot. Arra kérte a Jobbik szimpatizánsait, hogy szavazatukkal csattanós választ adjanak erre, válaszolják azt, hogy nem lehet a Jobbikot "felszeletelni", megszüntetni, és a kormánypárt kihívói lesznek a következő választáson.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com