EP-választás – Ujhelyi: az MSZP határozott érdekképviseletre törekszik az EP-ben

A szocialista párt erős, határozott érdekképviseletre törekszik az Európai Parlamentben – jelentette ki Ujhelyi István kedden Szegeden sajtótájékoztatón.

Az MSZP európai parlamenti listájának második helyén szereplő politikus azt mondta, a Fidesznek és a Jobbiknak nincs joga "kicsinyes belpolitikai játszmái" miatt kockáztatni Magyarország európai uniós tekintélyét, kapcsolatrendszerét és a következő évek fejlesztési forrásait. Magyarország mintegy 10 ezer milliárd forint fejlesztési forrást használhat föl a következő uniós ciklusban. Ha a kormány a szokásos szabadságharcát vívja, illetve ha a Jobbik az EP-kampányban is uniós zászlót éget vagy dob ki az Országház ablakán, azzal nem szolgálja Magyarország érdekeit – fogalmazott Ujhelyi István. Hozzátette: "ez a hazaárulás a modern, 21. századi, európai uniós Magyarország szempontjából".

mszp-uj-logoUjhelyi István – aki a sajtótájékoztató helyszínéül az uniós támogatással megvalósult, 29,5 milliárd forintos összköltségvetésű szegedi tömegközlekedési projekt részeként épült 10-es trolivonal egyik végállomását választotta – elmondta, az elmúlt években az EU adta a keretet a Magyarországon megvalósult fejlesztésekhez. A most záruló költségvetési ciklusban összesen 7200 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett az országba, ebből 290 milliárd forint Szegedre. A Tisza-parti városban közlekedés-fejlesztési, egészségügyi, munkahelyteremtő, egyetemi és közoktatási beruházások valósultak meg uniós támogatással – tudatta a képviselőjelölt.

Ujhelyi István azt mondta, Szeged és a magyar érdekek képviselője kíván lenni Brüsszelben. Hozzáfűzte, a következő években is folytatni kell uniós források felhasználásával a foglalkoztatást bővítő fejlesztéseket és az egészségügy modernizációját.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com