Fenyegetés Miskolcon - MSZP: a biztonsági kamera rögzítette a történteket

Az MSZP miskolci székháza előtt kedd hajnalban történteket az épület biztonsági kamerája rögzítette, a párt elvárja a rendőrségtől, hogy minél hamarabb kerítse kézre "a brutális állatkínzást elkövető embereket" - írta a szocialista párt miskolci szervezete az MTI-hez eljutattott közleményében.

Az MSZP miskolci, Corvin utcai irodája előtt a párt ott parkoló személyautójának szélvédőjére valaki újságból vagy szórólapokból kivágott betűkből keddre virradóra azt a feliratot írta, "Így jár minden ávós!", az iroda ajtaja elé pedig egy megnyúzott kutyatetemet helyeztek. A feliratot megjelenítő papírlapon szerepelt az a szöveg is, hogy "Már csak a cigányok szavaznak az MSZP-re".

mszp-uj-logoA szocialista párt miskolci szervezetének közleménye szerint "a miskolci MSZP-székház előtti kegyetlen és undorító performansz egyenes következménye a Fidesz évek óta tartó uszító politikájának, az országot a katasztrófa felé sodró hatalomgyakorlásának. Az MSZP ezt a szörnyű folyamatot szeretné megállítani, amíg nem késő."
Azt írták: "idáig sikerült züllesztenie az országot azoknak a magukat felelősnek beállító, ám igazából a hatalomért és a pénzért mindenre képes embereknek, akik egy ideig ellenzékből, négy és fél éve pedig kormányzati szerepkörből uszítják egymásra az ország lakóit, ők azok, akik nem riadnak vissza semmitől, még a történelemhamisítástól sem".
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Szabó-Berdár Csilla az MTI-nek azt mondta, hogy az ügyben eljárás indul.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com