Fidesz: a baloldal egyszer már tönkretette az országot

Ha újra összeállnak azok, akik egyszer már tönkretették az országot, az semmilyen újdonságot nem jelent a magyar családoknak, az emberek ugyanis emlékeznek arra, hogy mi történt 2002 és 2010 között - mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel.

480px-Fidesz_New_logoHozzátette, ha pedig a baloldali erők nem fognak össze, akkor az folytatódik, ami ez elmúlt három és fél évben zajlott, vagyis a baloldal szétszakadt pártjai egymással veszekednek, és csak a saját hatalmuk érdekli őket.
A Fidesz szóvivője hangsúlyozta, hogy a 2014-es választást meg akarják nyerni, de a legfontosabb az emberek érdeke. Az elmúlt három és fél évben a politika az emberekről szólt - hangoztatta.

A kormányzati eredmények közül kiemelte, hogy a gazdaság talpra állt, megerősödött, fejlődő pályán van, a minimálbér százezer forint fölé emelkedett, tavaly reálbér-emelkedés volt és rekord alacsony az infláció.

Emlékeztetett arra, hogy már húsz százalékkal csökkent a rezsi, és a Fidesz-frakció januárban szeretne arról dönteni, hogy mely szolgáltatásoknál, milyen mértékben csökkenhetnek tovább a terhek.

Zsigó Róbert azt mondta: a közvélemény-kutatási adatoknál is fontosabb az, hogy minél többen legyenek, akik támogatják azt a politikát, amely az emberek érdekét szolgálja, illetve az, hogy minél több pénz maradjon a családoknál.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com