Fidesz: a baloldal még mindig a bevándorlók befogadását követeli

A Fidesz véleménye szerint "Brüsszel fizetett bábja", a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc és a magyar baloldal még mindig a bevándorlók befogadását, elosztását követeli, nem törődve azzal, hogy "ezekkel a felelőtlen nyilatkozatokkal újabb milliókat vonzanak Magyarország és Európa felé".

A kormánypárt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írja, hogy ezzel szemben Orbán Viktor a magyar emberek elsöprő többségének akaratával és a magyar Országgyűlés döntésével megegyezően olyan javaslatokat vitt Brüsszelbe, amelyek "egyértelműen jelzik az Európai Unió vezetőinek", hogy a kontinens jövője és az európai polgárok védelme érdekében Európának szigorítani kell a bevándorláspolitikáján.

fidesz

A "mindenkit beengedünk" politika helyett, a határok védelmére, a népvándorlás és az illegális bevándorlók megállítására, a menekülttáborok unión kívül tartására kell helyezni a hangsúlyt - szögezik le.

A Fidesz közleményével a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért nyilatkozataira reagált. Gréczy Zsolt a DK szóvivője sajtótájékoztatóján arra kérte Orbán Viktort, hogy az Európai Tanács szerdai, rendkívüli ülésén ne nyissa ki újra a menekültek elosztásáról szóló vitát, de támogassa az uniós határok védelméről szóló finanszírozási javaslatot.

Tordai Bence, a PM szóvivője pedig azt mondta az MTI-nek, pártjuk azt várja a kormánytól, hogy gondoskodjon az ide érkező menekültek emberséges ellátásáról és kezdjen hozzá a menedéket kapók beilleszkedését segítő programok kidolgozásához.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com