Fidesz: a baloldal nem jutott egy tapodtat sem előre

fideszMa Magyarország jobban teljesít a foglakoztatásban, a felelős pénzügyi politikában, a hazai vállalkozások és a magyar családok támogatásában, mint korábban, "a baloldal az, ami egy tapodtat sem jutott előre 2010 óta" - reagált a Fidesz a szocialista Burány Sándor pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Az MSZP-s képviselő arról beszélt, hogy idén a gazdaság teljesítménye a legjobb esetben is a 2010-es szintet éri el, azaz az ország a kormányváltás óta egy tapodtat sem jutott előre.
A fideszes Puskás Imre az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy ha a baloldalon múlt volna, akkor hazánk Görögország sorsára jutott volna. Szavai szerint a Gyurcsány-Bajnai-kormányok "veszélyes és szélsőséges" gazdaságpolitikája pénzügyi, gazdasági és szociális csőd szélére juttatta az országot.

A nemzet vagyonát elherdálták, az államkasszát kiürítették, az államadósságot az egekig emelték - fogalmazott a kormánypárti politikus. "Megduplázódott munkanélküliség, megszorításokkal megnyomorított, adósságokba hajszolt lakosság és az összeomlás szélére jutott közszolgáltatások maradtak utánuk" - tette hozzá.

Puskás Imre úgy fogalmazott, hogy 2010-ben a magyar emberek elsöpörték ezt a szélsőséges gazdaságpolitikát, a változásnak köszönhetően az ország a nehéz európai helyzet és az óriási államadósság ellenére is talpra áll, jobban teljesít a foglakoztatásban, a felelős pénzügyi politikában, a hazai vállalkozások és a magyar családok támogatásában, mint korábban.

Kiemelte: a Fidesz-kormány egyetlen fillér hitelt sem vett fel, és kamatostul törleszti a baloldal által felhalmozott adósságot. A képviselő szerint sok minden változott 2010 óta, mert az ország az összefogásra, a békés együttélésre, a közös munkára szavazott. A baloldal az, ami egy tapodtat sem jutott előre 2010 óta, "ugyanazok az arcok, ugyanazok a hazugságok és ugyanaz a veszélyes és szélsőséges politika" - zárta közleményét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com