Fidesz: a baloldal valljon színt a kényszerbetelepítés ügyében!

A Fidesz szerint a baloldali pártoknak színt kell vallaniuk abban a kérdésben, igent vagy nemet mondanak az uniós kényszerbetelepítésre.

A nagyobbik kormányzópárt hétfőn az MTI-nek küldött közleményében így reagált baloldali pártok nyilatkozataira, amelyekkel szerintük a magyarázhatatlant magyarázzák.

fidesz

"A baloldal bevándorláspárti és a baloldali pártok európai parlamenti képviselői - az MSZP, a DK, az Együtt, a PM és az LMP politikusai - mind támogatták azt a jelentést, amely alapján pénzbüntetéssel sújtanák azokat az országokat, amelyek nem fogadják el a kényszerbetelepítést" - írták.

A Fidesz álláspontja szerint a betelepítési kvóta nem megoldás, mert egyre több bevándorlót hív Európába és pénzbüntetés is ellentétes az EU jogszabályaival és alapszerződésével is. A magyar baloldali pártoknak itthon is színt kell vallania! Igent vagy nemet mondanak a kényszerbetelepítésre? - áll a közleményben.

Hétfőn az európai parlamentben képviselettel rendelkező baloldali pártok visszautasították, hogy az uniós költségvetési források felülvizsgálatának előkészítéséről szóló jelentés támogatásával a bevándorlók betelepítése mellett foglaltak volna állást.

Ennek előzménye, hogy Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője azzal vádolta a hazai baloldalt, hogy EP-képviselői megszavaztak egy olyan javaslatot, amely új adót irányoz elő a migránsválság kezelésére és pénzbüntetést azoknak az államoknak, amelyek elutasítják migránsok kényszerbetelepítését.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pedig azt közölte: a magyar baloldal azzal, hogy támogatta az EP jelentését a kényszerbetelepítésről, világosan állást foglalt a kérdésben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com