Fidesz: a baloldalnak a megszorítás a mániája

A baloldalnak a megszorítás a mániája - kommentálta a Fidesz-frakció a PM keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakat.

Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője a tájékoztatón arról beszélt, hogy a nulla százalékos hiánnyal tervezett költségvetés végrehajtásához szükséges, körülbelül nyolcszázmilliárd forintos megszorító csomag rettenetesen nagy károkat fog okozni.

fidesz

A Fidesz-frakció sajtóosztálya az MTI-nek küldött reagálásában úgy fogalmazott: a baloldal kormányzása alatt is csak megszorításban tudott gondolkodni. Emelték az adókat, csökkentették a fizetéseket, megduplázták a munkanélküliséget, elvették a családi adókedvezményt és az otthonteremtési kedvezményeket, utcára tettek több ezer pedagógust és egészségügyi dolgozót - sorolták.

A polgári kormány azonban hátat fordított a megszorítás politikájának, és csökkenti a családok terheit - írta a kormánypárti képviselőcsoport.

Hozzátették: "a gazdaságnövekedésnek és a felelős pénzügyi gazdálkodásnak köszönhetően adócsökkentéseket, béremeléseket, rezsicsökkentést tudtunk végrehajtani, és elindítottuk az otthonteremtési programot".

Közleményüket azzal zárták, hogy a Fidesz, ahogyan eddig, ezután is mindent megtesz, hogy több pénz maradjon a családoknál.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com