Fidesz: a fiatalok jövőjét a bevándorlás és az uniós betelepítési kvóta fenyegeti

A Fidesz szerint a fiatalok jövőjét és munkahelyét a bevándorlás és az uniós betelepítési kvóta fenyegeti.

A kormánypárt keddi közleményében arra reagált, hogy a szocialista Ujhelyi István európai parlamenti képviselő azt mondta, a kormányoldal és az ellenzék által közösen megfogalmazott és végigvitt nemzeti minimumra van szükség a külföldön dolgozó fiatalok hazahívásához.

fidesz

A Fidesz közlése szerint a szocialistákkal ellentétben - akik azt üzenték a fiataloknak, hogy "el lehet menni Magyarországról" - a mostani kormány célja az, hogy kiszámítható, biztonságos jövőképet mutasson nekik.

Felhívták a figyelmet arra, hogy 25 éve nem volt annyi embernek munkája, mint most, tartós a gazdasági növekedés. A kormány segítséget nyújt a családalapításhoz, a gyermekneveléshez, az otthonteremtéshez, csökkenti az adókat, emeli a béreket és minden erejével védi az ország biztonságát - tették hozzá.

A Fidesz azt közölte, az Európai Unió fontos vívmánya, hogy az európai állampolgárok szabadon vállalhatnak munkát más uniós tagállamban. Ennek ellenére, az Európai Bizottság szerint a közép-kelet-európai országok közül Magyarország polgárai a legkevésbé mobilak - mutattak rá, hozzátéve azt is: a migrációs ráta Magyarországon 3 százalék, míg Lengyelországban és Romániában 9 százalék.

"Az uniós betelepítési kvóta, Brüsszel és a baloldal veszélyes bevándorláspolitikája azonban nemcsak a schengeni rendszer által biztosított szabad mozgást, hanem a szabad munkaerő áramlást is fenyegeti" - hangoztatta a kormánypárt.

Kifejtették: a növekvő terrorveszély és kontrollálatlan népvándorlás miatt a nemzetállamok a határzárás, a munkaerőpiaci korlátozások felé mozdulnak el, a bevándorlók betelepítését pedig nem bírja el sem a szociális rendszer, sem a munkaerőpiac.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com