• 21 ℃ / 28 ℃

Fidesz: a gazdaság tartós növekedési pályára állt

A magyar reformok működnek, ennek egyik eredménye, hogy a gazdaság tartós növekedési pályára állt, ennek mértékével pedig Európa élére került - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Szűcs Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Szűcs Lajos hangsúlyozta, bebizonyosodott, hogy a gazdasági növekedéssel egyszerre lehet új munkahelyeket teremteni és csökkenteni az államadósságot, ezt pedig már a nemzetközi hitelminősítők is észrevették.

Fidesz_New_logo

A tavalyi 3,6 százalékos gazdasági növekedés idén sem torpan meg - mutatott rá -, a várakozások szerint 3,1 százalékos, de akár azt meghaladó is lehet a mutató.

A képviselő az eredmények közé sorolta még, hogy az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, visszafizette IMF-hiteleit, és a kormány mérsékelte a lakosság eladósodottságát is.

Fontosnak ítélte, hogy már a nyár elején volt költségvetése az országnak 2016-ra, és megítélése szerint az adótörvények is biztos alapot jelentenek ahhoz, hogy kiszámítható és megvalósítható legyen a büdzsé és a kormány gazdaságpolitikája.

A nemzeti össztermék több mint 50 százalékát a magyar kis- és közepes vállalkozások adják össze – mutatott rá -, és itt foglalkoztatják a magyar munkavállalók mintegy 80 százalékát, a kormány ezért a továbbiakban is adó- és járulékcsökkentési lehetőséget biztosít ezeknek a cégeknek. Az uniós forrásokhoz való hozzájutást például előfinanszírozással segítik számukra, emellett bürokratikus terheik csökkentését is tervezik- mondta.

Magyarország már ötödik éve bizonyítja, hogy megszorításra épülő gazdaságpolitikával a válságból nem lehet kilábalni - fogalmazott, hangsúlyozva: ha Magyarország a görög utat választotta volna erre, nehezebb helyzetben lenne, mint Görögország.

A politikus azt mondta, hogy 2002 és 2010 között a szocialista kormányok veszélyes helyzetbe sodorták az országot, amikor 6,5 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye, az államadósság pedig megduplázódott, a GDP 83 százalékára. Eközben a munkanélküliség is megkétszereződött, 11,2 százalékra - fűzte hozzá, emlékeztetve a kilenc éven át tartó túlzottdeficit-eljárásra, amely elmondása szerint veszélyeztette az uniós forrásokhoz való hozzájutást.

A szocialista-szabaddemokrata kormányok, amelyek meglátása szerint csak a megszorításokban látták a megoldást, az embereket is elszegényítették, a jövedelmek felét elvitte a magas rezsi és az adó, és devizahitelekbe "csalták" az embereket - jelentette ki.

A politikus kérdésre válaszolva, a jegybank újabb ingatlanvásárlásával kapcsolatban személyes véleményét osztotta meg: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által vásárolt ingatlan a nemzeti vagyon része lesz. Az önálló intézményként működő MNB felelős gazdálkodását jogszabály rögzíti, aki ennek megszegéséről tud, megteheti a szükséges lépéseket - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások


Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!


Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com