Fidesz: a Jobbik felszámolná a bérfejlesztéseket

A kormánypárt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében Vona Gábornak, a Jobbik elnökének napközben tartott sajtótájékoztatójára reagált így, amelyen az ellenzéki politikus bejelentette: pártja európai polgári kezdeményezést indít annak érdekében, hogy a bérkiegyenlítés megjelenjen az uniós alapelvek sorában.

"A Jobbik vagy értelmezési nehézségekkel küzd, vagy szándékosan félrevezeti a magyar embereket", a kormány ezzel szemben egyenes az emberekkel és elismeri munkájukat - fogalmaz a Fidesz, hozzátéve, az ellenzéki párt csak azt bizonyította ma, hogy a "hatalomért készek bármit ígérgetni".



A Fidesz azt kérdezte, ha a Jobbiknak valóban fontos a magyar emberek megélhetése, akkor miért nem szavazták meg a parlamentben a kormány ez irányú javaslatait? Kiemelték, hogy 2010 óta Magyarország erősödik, folyamatos a reálbérek emelkedése, a nyugdíjak vásárlóereje biztosított, 2017-ben pedig 15 százalékkal emelkedik a minimálbér, 25 százalékkal a szakmunkás-minimálbér.

A béremelések 2018-ban is folytatódnak, a minimálbér újabb 8 százalékkal, a szakmunkás-minimálbér pedig 12 százalékkal fog növekedni - tette hozzá a Fidesz.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com