Fidesz: a munkavégzés támogatásával segíti a kormány a megváltozott munkaképességűeket

A Fidesz szerint a kormány leginkább azzal támogatja a megváltozott munkaképességűeket, hogy a társadalom többi tagjával egyenlően kezelő őket, a segélyezés helyett pedig a munkavégzés lehetőségét biztosítja számukra.

get_item1

Ezt Tapolczai Gergely, a kormánypárt országgyűlési képviselője közölte pénteken, Budapesten újságírókkal jelnyelvi tolmács közreműködésével.

Emlékeztetetett, a legutóbbi népszámlálás adatai alapján a magyar lakosság 4,6 százaléka él valamilyen fogyatékkal. A politikus szerint a Gyurcsány-Bajnai-kormányok segélyezésre épülő politikája nem segítette őket, ráadásul a különböző pénzügyi ellátásokat is befagyasztották.

A Fidesz-kormány ezzel szemben foglalkoztatáspolitikájával, a munkaadóknak biztosított támogatássokkal igyekszik a munka világába visszavezetni az érintetteket - fejtette ki Tapolczai Gergely, hozzátéve: tavaly 70 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztattak és a kabinet reméli, idén is tartható marad ez a szám. A képviselő a támogatások példájaként említette a rehabilitációs kártyát, amelynek segítségével 19 ezer megváltozott munkaképességű személy tudott elhelyezkedni.

Kiemelte, a kormány idén az inflációt meghaladó mértékben, a nyugdíjemeléssel azonos arányban növelte a 2008-ban, illetve a 2009-ben befagyasztott rehabilitációs ellátást és fogyatékossági támogatást, amelyek a következő években is hasonló mértékben nőhetnek majd.

Tapolczai Gergely kitért arra is, hogy a fogyatékos személyeket segítő civil szervezetek a rendszerváltás utáni legnagyobb támogatási keretre pályázhatnak augusztus végéig az érintettek életszínvonalának növelésére.

Felidézte, az Új Széchenyi Tervben összesen több mint 44 milliárd forint áll rendelkezésre a fogyatékosok és a halmozottan sérültek esélyegyenlőségére.

A kormány a támogatások mellett a segítséggel visszaélőkkel szemben is a korábbinál hatékonyabban lép fel - húzta alá. Ennek eredményeként szerinte szinte csak a valóban rászorulók jelentkeznek a különböző támogatásokra, amit az is mutat, hogy idén a felülvizsgálatra jelentkezők 97 százaléka továbbra is megkaphatja ellátását. Tapolczai Gergely ezzel egy időben kétségbe vonta azokat az állításokat, hogy korábban százezres nagyságrendben kerültek volna ki emberek a fogyatékkal élők ellátásából.

A Fidesz megváltozott munkaképességűek esélyegyenlőségéhez való hozzáállását szerinte az is jól példázza, hogy a kormánypárt egy európai parlamenti és két országgyűlési képviselője is a fogyatékkal élők közül került ki.

Tapolczai Gergely fontos eredményként értékelte továbbá a kormányablakok akadálymentesítését, a rokkantak gépkocsi-vásárlásának támogatását, valamint az úgynevezett kitagolás segítését, amivel az állami intézményekből kikerülők családias, otthonos környezetben folytathatják életüket.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com