Fidesz: a szocialista kormányok tették tönkre az oktatást

A Fidesz szerint a szocialista kormányok tették tönkre az oktatást.

A nagyobbik kormánypárt Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, az Országgyűlés kulturális bizottsága alelnökének kijelentésére reagált, aki arról beszélt, hogy a kormány ebek harmincadjára juttatja az oktatást a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átszervezésével.

fidesz

Azt is mondta: az állam ahelyett, hogy visszaadná az önkormányzatoknak az iskolákat, hogy újra elnyerjék autonómiájukat, még durvább centralizációba kezd.

A Fidesz szerint a baloldal egy bukott oktatási rendszert erőltetne, amellyel kétszázmilliárd forintot vontak ki az oktatásból, eladósították az iskolafenntartó önkormányzatokat, egyhavi fizetést elvettek a pedagógusoktól.

A kormánypárt szerint a köznevelésben ma iskolafejlesztés, pedagógus-béremelés és ingyenes tankönyvellátási program zajlik, továbbá a Fidesz-KDNP kormány rendezte az önkormányzatok adósságát.

A köznevelés a jövő évi költségvetésben 130 milliárd forintos többletforrást kap, ami 455 milliárd forinttal magasabb, mint amit a szocialisták 2010-ben szántak az oktatásra - írta a Fidesz.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com