Fidesz: a szocialisták elszegényítették az országot
A Fidesz szerint a szocialistáknak volt elég alkalmuk, hogy tegyenek a családok jobb megélhetéséért, de kormányzásuk alatt tönkretették és elszegényítették az országot.
A kormánypárt sajtóirodája Gúr Nándornak, az MSZP országgyűlési képviselőjének vasárnapi sajtótájékoztatójára reagálva az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a szocialisták "a munkanélküliséget megduplázták, a fizetések felét elvitte a magas adó, a másik felét a rezsi, több százezer családot taszítottak devizahitelbe". A Fidesz szerint, "ha a bukott baloldalon múlik, kormányra kerülésük esetén újra adót emeltek volna, eltörölték volna a rezsicsökkentést és a minimálbért is csökkentették volna".
A közlemény hangsúlyozza: "a 2010-es kormányváltás óta egyre több családban váltja fel a segélyt a munka, a családok terhei csökkennek, az adócsökkentéseknek és a rezsicsökkentésnek köszönhetően. A munkavállalókat emellett minden évben minimálbér-emelés és béremelési programok segítik."
Gúr Nándor szerint kevesebbet ér a minimálbér, mint négy évvel ezelőtt. A szocialista képviselő azt mondta, hogy "Orbán Viktor és csapata" becsapja az embereket, amikor azt hirdeti, hogy milyen jólét van ma Magyarországon és egyre többen egyre könnyebben élnek. A létminimum - "vagyis amiből szerényen, de meg lehet élni" - 87 500 forint - mondta a politikus, aki egyúttal bejelentette: a következő parlamenti ülésen felajánl Orbán Viktor miniszterelnöknek 66 500 forintot, hogy tegyen kísérletet arra, meg lehet-e élni a nettó minimálbérből.
MTI

Hozzászólások