Fidesz: az ápolóké és szakorvosoké után a mentők bérét emelik

Az ápolóké és szakorvosoké után a mentők bérét emelik - közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel.

A nagyobbik kormánypárt a Demokratikus Koalíció közleményére reagált. László Imre, az ellenzéki párt egészségügyi kabinetjének vezetője úgy fogalmazott, hogy "a kormány elárulta a mentősöket": bár mától emeli az egészségügyi dolgozók bérét, a "kárpótlásból" teljes egészében kihagyta őket.

fidesz

A Fidesz közleményében azt írta: "az a Gyurcsány Ferenc beszél mentőkről és béremelésről, aki nemhogy nem emelte az egészségügyi dolgozók bérét, de még el is vett tőlük" egyhavi fizetést, és tragikus állapotban hagyta maga után a mentőszolgálatot. Éveken át új mentőautót sem szereztek be - fűzték hozzá.

Hangsúlyozták, hogy a polgári kormány az egészségügyi dolgozók mellett áll: eddig 300 milliárd forintot fordított a béremelésükre. A csütörtökön életbe lépett fizetésemelésekkel az ápolók bére 2019-re átlagosan hatvanöt százalékkal, a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek bére két év alatt 207 ezer forinttal nő.

Leszögezték, hogy az ápolók és szakorvosok után a mentők következnek: a kormány egy külön életpályamodellt tervez nekik, az erről szóló egyeztetéseket már megkezdték az érintettekkel.

"Emellett minden idők legnagyobb fejlesztése valósult meg az Országos Mentőszolgálatnál, országszerte épülnek és újulnak meg mentőállomások, több százzal nőtt az új, korszerűen felszerelt mentőautók száma" - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com