Fidesz: az MSZP az összeomlás szélére sodorta a nyugdíjrendszert
A Fidesz szerint a szocialisták csak választási kampány idején és ellenzékben tartják fontosnak a nyugdíjak megvédését, kormányzásuk idején viszont az összeomlás szélére sodorták a nyugdíjrendszert.
A kormánypárt sajtóirodája Korózs lajos MSZP-s országgyűlési képviselői szombati sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva az MTI-vel azt közölte, hogy a szocialisták kormányzásuk idején "csökkentették a nyugdíjakat, az összeomlás szélére sodorták a nyugdíjrendszert, megszorításaiktól nem kímélték a nyugdíjasokat sem és meg akarták adóztatni őket".
Korózs Lajos arról beszélt, hogy az MSZP egy ésszerű, a korai nyugdíjba vonulásra nem ösztönző, de 40 év munkaviszony után igényelhető korengedményes nyugdíj bevezetését javasolja. A kormánypárt közleményében hangsúlyozta: a Fidesz, ahogy 2010-ben, úgy most is vállalja, hogy megvédi a nyugdíjakat. "Az elmúlt négy évben 4 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke. A nyugdíjasok megélhetését ma rezsicsökkentés, szociális üdültetés és étkeztetés, valamint a korábbinál szélesebb körű házi segítségnyújtás segíti. A nők 40 év munka után nyugdíjba mehetnek és a nyugdíj előtt álló nők foglalkoztatását jelentős adókedvezménnyel segítjük" - írták közleményükben.
forrás:MTI

Hozzászólások