Fidesz: az MSZP elindította a rezsicsökkentés elleni támadását Brüsszelben

A szocialisták elindították a rezsicsökkentés elleni támadásukat Brüsszelben - így reagált Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője arra, hogy a Népszabadság értesülése szerint az MSZP véglegesítette és elküldte Brüsszelbe az E.ON ügyében készített beadványát.

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője hétfőn a parlamentben jelentette be, hogy az Európai Bizottsághoz fordulnak az E.ON gázüzletágának megvételével kapcsolatban, mert azt tiltott állami támogatásként értékelik.
A Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a szocialisták megint nem a magyar emberek érdekeit védik, Brüsszelből akarnak nyomást gyakorolni a magyar kormányra, "hogy törölje el a rezsicsökkentés eddigi eredményeit".

fideszKözölte, a kormányoldal be fogja tartani a rezsicsökkentés megvédéséről szóló országgyűlési nyilatkozatot.
Hoppál Péter arra is reagált, hogy Gazdaság-foglalkoztatás-ifjúság a baloldal szemével címmel szombaton zárt tanácskozást tart a Munkásképviselet Alapítvány, az MSZP Baloldali Tömörülés Platform, az MSZP ifjúsági tagozat, a Munkás és Érdekképviseleti Tagozat és a Közmunkások Szakszervezete. A Fidesz-szóvivő szavai szerint nem sok jót ígér, hogy "a hamisítási botrány óta a nyilvánosság elől menekülő" szocialisták már a programjukat is zárt ajtók mögött tervezgetik. Nagyjából azonban mindenki sejtheti, mire készül az MSZP - folytatta -, hiszen a pártban és "az egész bukott baloldalon ugyanazok vannak újra együtt, akik egyszer már az országot tönkretették", akik zuhanórepülésbe vitték a gazdaságot, megduplázták a munkanélküliséget, és akik eljátszották a fiatalok jövőjét.

Magyarország azonban nem hagyja, hogy az eddigi teljesítményét veszélybe sodorják - mondta Hoppál Péter, hangsúlyozva, hogy ellentétben a szocialisták kormányzásának idejével, ma már bővül a magyar gazdaság, és 2010 óta töretlenül nő a foglalkoztatás. Hozzátette, hogy míg az MSZP idején "nyakig eladósították" a még meg nem született generációkat is, addig a jelenlegi kormány a fiatalok mellett áll. Példaként említette a foglalkoztatási és az új otthonteremtési programot, valamint a gyermekvállalást segítő gyed extrát.

A szóvivőt megkérdezték arról is, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke büntetőpert indít ellene, mert szerinte hazudott és rágalmazott, amikor pénteken azt állította, 2006 őszén a volt kormányfő visszaélt hatalmával, a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére. Hoppál Péter szombaton erre azt mondta, ő tényeket állított, Gyurcsány Ferenc egykori államtitkárának tanúvallomásából levonható következtetéseket közölt.forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com