Fidesz: Bajnai elszólta magát, most pedig próbálja letagadni
Bajnai Gordon elszólta magát, és ezt most próbálja letagadni - így kommentálta a Fidesz szóvivője szerdán, hogy az Együtt-PM vezetője - korábbi szavaira utalva - arról beszélt, nem a kormányváltás fog fájni, hanem az, ha Orbán Viktor hatalomban marad.
Az mno.hu tudósítása szerint Bajnai Gordon múlt héten azt mondta: "mindig készek vagyunk megtenni, amit a nemzet jövője érdekében meg kell tenni. Akkor is, ha ki kell mondanunk, hogy ez fájni fog. Fájni fog, de azért, hogy utána lényegesen jobb legyen".
Bajnai Gordon hazudik, azt akarja letagadni, amit egy ország füle hallatára mondott - kommentálta az Együtt-PM szövetség vezetőjének szavait Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Véleménye szerint Bajnai Gordon hiába tagadja, hiszen beismerte, hogy "ha rajta múlna, újra fájdalmas megszorító intézkedéseket vezetne be", mint 2009-ben, amikor megszorítások sújtották a családokat, a munkaadókat és munkavállalókat, a nyugdíjasokat, a gyermeket nevelőket és az otthonteremtőket. Akkor nőtt a munkanélküliség, az államadósság, zuhant a gazdaság, elvettek egyhavi bért, egyhavi nyugdíjat, többször is emelték a rezsit, csökkentették a gázár-kompenzációt és a gyes időtartamát, és megszüntették a támogatott lakáshitelt, devizacsapdába csalva ezzel rengeteg családot - sorolta a szóvivő.
Mint fogalmazott, Bajnai Gordon most ugyanazt folytatná, amivel egyszer már tönkretette az országot, majd példaként említette, hogy megszüntetnék a családi adókedvezményt, adót emelnének, csökkentenék a minimálbért, eltörölnék a rezsicsökkentést.
Zsigó Róbert arra szólította fel a volt miniszterelnököt, mondja meg, hogy ezeken felül milyen megszorításokat vezetnének be hatalomra kerülésük esetén.
A Fidesz szóvivőjét a tájékoztatón megkérdezték arról, hogy Gyurcsány Ferenc kávézni hívta Bajnai Gordont, miután az Együtt-PM vezetője két feltételt fogalmazott meg kedden ahhoz, hogy a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció (DK) az MSZP és az Együtt-PM közötti választási megállapodás része lehessen. Zsigó Róbert erre úgy reagált, "láttuk, hogy mi volt az eredménye, amikor Gyurcsány és Bajnai legutóbb együtt kávézgatott": tönkretették az országot.
Arra a felvetésre, hogy a Népszabadság információi szerint a Fidesz illetékes munkacsoportja azt javasolja, ismét módosuljon az alkotmány a rezsicsökkentés védelme érdekében, a kormánypárt szóvivője azt mondta: nincs még döntés a rezsicsökkentés esetleges alkotmányos szabályozásáról.
MTI
Az mno.hu tudósítása szerint Bajnai Gordon múlt héten azt mondta: "mindig készek vagyunk megtenni, amit a nemzet jövője érdekében meg kell tenni. Akkor is, ha ki kell mondanunk, hogy ez fájni fog. Fájni fog, de azért, hogy utána lényegesen jobb legyen". Kedden a volt miniszterelnök - a Fidesz nyilatkozatára reagálva - cáfolta, hogy megszorításokra készülnének, és szerinte nem a kormányváltás fog fájni Magyarországnak, hanem az, ha Orbán Viktor hatalomban marad 2014 után is.

Hozzászólások