Fidesz: európai viszonylatban is látszik a rezsicsökkentés hatása

Európai viszonylatban is látszik a rezsicsökkentés hatása - jelentette ki Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

480px-Fidesz_New_logoA kormánypárti politikus egy 23 európai főváros villamos energia és gáz végfogyasztói árait összehasonlító felmérésre hivatkozva elmondta: a hazai villamos energia tavaly júliusban, az első rezsicsökkentés után a hetedik legolcsóbb volt, ez 15,17 eurocentet jelentett kilowatt-óránként. A gáz ugyanabban az időszakban a második helyen szerepelt a rangsorban, 4,20 eurocenttel.

Idén áprilisban ez úgy változott, hogy a villamos energia a harmadik rezsicsökkentést megelőzően a rangsor harmadik helyére lépett előre 12,94 eurocentes tarifájával; a gázárak pedig tartották a második legalacsonyabb ár pozíciót 3,35 eurocenttel a harmadik rezsicsökkentést követően - ismertette Németh Szilárd.

Hozzátette: vásárlóerő-paritáson nézve folyamatosan jobb helyzetben vannak a budapesti háztartások mint fél vagy egy évvel korábban, a kétkeresős modellt tekintve pedig miközben tavaly júliusban a második legmagasabb árat fizették a fővárosiak, addig most áprilisban csak a hatodik legmagasabb volt a végfogyasztói ár.

A politikus felidézte, 2010-ben azon szerettek volna változtatni, hogy ne a magyarok fizessék a legmagasabb energiaárakat, a rezsicsökkentés folytatása pedig újabb pozíciójavulást hoz.

Azt mondta, Magyarországot folyamatosan támadják a rezsicsökkentés miatt, a szocialisták által privatizált cégek nehezen tudják elviselni, hogy elveszett a monopóliumuk, az unió pedig szankciókkal, vizsgálatokkal fenyeget. Megjegyezte: noha erősen támadták a hatósági ár bevezetését, Magyarországon kívül 17 európai országban az van. Emellett az "álbaloldal" is mindent megtesz, hogy hazai és brüsszeli színtéren fúrja az intézkedést - tette hozzá.

Németh Szilárd szólt arról a törekvésről is, hogy a hazai energiaárak csökkentése mellett az európai uniós magas árakat is fel kell számolni. Szavai szerint az uniónak fel kell zárkóznia az Amerikai Egyesült Államokban mögé, ahol harmad akkora energiaárak vannak. Május 25-én olyan képviselőket kell az Európai Parlamentbe küldeni, akik tudják és akarják is ezt képviselni - emelte ki.

A kormánypárti politikust kérdezték arról is, hogy Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn diplomáciai úton Martin Schulzhoz, az Európai Parlament elnökéhez fordult, hogy az EP függessze fel a jobbikos Kovács Béla EP-képviselő mentelmi jogát. Németh Szilárd példátlannak és megdöbbentőnek nevezte az esetet és teljes körű vizsgálatot követelt a Jobbiktól.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com