Fidesz: félreértették Kövér László szavait

kövér lászlóA Fidesz kommunikációs igazgatója szerint sokan félreértették Kövér László házelnöknek a rendeleti kormányzással kapcsolatos szavait.

"Túl vagyunk a nagy változtatások korszakán, a ciklus elején vállalt munkát, a nagy átalakításokat elvégeztük, és az azokhoz szükséges jogszabályokat, törvényeket meghoztuk. Ebből az következik, hogy kisebb lesz a teher a parlamenten, illetve, hogy a keretszabályok és a garanciális szabályok rendelkezésre állnak a rendeletek meghozásához" - mondta Kocsis Máté keddi budapesti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva. Hangsúlyozta, szerinte ez olvasható ki a házelnök szavaiból, majd kiemelte, hogy mindez semmilyen új berendezkedést nem jelent a közjogi rendszerben.

Kövér László hétfőn az Inforádió Aréna című műsorában arról beszélt, érdemes lenne hosszú távon megfontolni, nem lenne-e jó nagyobb mozgásteret adni a kormánynak arra, hogy a mindennapi kihívásokra reagáljon, és lazítsanak azon, hogy mindent, a legrészletesebb szabályokat is törvénybe akarják iktatni. Azt tartaná normálisnak, ha a parlament csak a legalapvetőbb, garanciális szabályok megalkotására tartana igényt. Arra, hogy ez egyfajta rendeleti kormányzás lenne-e, annak rossz íze nélkül, igennel válaszolt.

Kocsis Máté a tájékoztatón egyúttal ismét bocsánatot kért a kormánypárti frakció nevében Szél Bernadett LMP-s képviselőtől - amit már az Országgyűlésben is megtett -, amiért Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a plenáris ülésen "indulatosabb volt, mint azt az ügy szükségessé tette volna". Nem szerencsés, ha bárki így beszél bármelyik képviselőtársával - jelentette ki a kommunikációs igazgató. Szél Bernadett a verespataki bánya ügyében szólalt fel kedden, napirend előtt a parlamentben, majd a neki válaszoló környezetvédelmi államtitkár egyebek mellett azt mondta: "attól hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos, attól hogy ön állít valamit, még nem következik az, hogy ön ért hozzá, hogy úgy vannak a dolgok".

Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Bankszövetség szerint a deviza-jelzáloghitelesek helyzetének azonnali rendezése elképzelhetetlen a kormány érdemi közreműködése nélkül, Kocsis Máté azt mondta: amikor korábban a bankok az ügyfelek hátrányára kötötték, illetve módosították a szerződéseket, akkor nem kérték a kormány segítségét, de még a véleményét sem. "Éppen ezért azt kérjük, hogy ugyanebben a felfogásban az ügyfelek számára, az ő javukra módosítsák a devizahitel-szerződéseket" - jelentette ki, emlékeztetve a Fidesz-KDNP visegrádi frakcióülésén meghozott döntésre.
Most tehát a bankokon van a sor, de ha ezt nem rendezik az ügyfelekkel, a kabinet november 1-je után a saját javaslatát terjeszti a parlament elé - közölte.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com