Fidesz: Gyurcsány a bevándorlók oldalán áll

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc és pártja, a DK nem a magyar emberek, hanem a bevándorlók oldalán áll.

Fidesz_New_logoEzt Tuzson Bence, a kormánypárti frakció szóvivője mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután Gyurcsány Ferenc a nap folyamán arról beszélt: szerinte emberiességi, keresztényi és európai uniós tagországi kötelessége Magyarországnak, hogy befogadja azt a rá jutó "hétszáz menekültet", akiknek a befogadását kérte az EU az országtól.

Tuzson Bence reagálásában úgy fogalmazott: "nem szeretnénk, ha Magyarországnak sok tízmilliárd forintot kellene elköltenie" a gazdasági bevándorlók "eltartására".

Szerinte Gyurcsány Ferenc DK-elnök a gazdasági bevándorlókat támogatja, szemben a külhoni magyarokkal, ezért válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy "miért fontosabbak számára a gazdasági bevándorlók, mint a határon túli magyarok".

A Fidesz frakciószóvivője emlékeztetett, hogy a kormány konzultációt kezdeményezett a bevándorlásról, ez dönti majd el az irányt.

Jelezte azt a magyar törekvést, hogy a bevándorlással kapcsolatos kérdéseket az Európai Unió tagállamai nemzeti hatáskörben szabályozhassák.

"Azt szeretnénk, ha Európát meg tudnánk tartani olyannak, amilyen, és Magyarországot is meg tudnánk tartani olyannak, amilyen" - fogalmazott Tuzson Bence, megerősítve egyben azt a kormányzati álláspontot, amely szerint Magyarország nem támogatja a menekültek kötelező befogadására vonatkozó uniós kvótarendszer tervét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com