Fidesz: Gyurcsány a kényszerbetelepítésért folytat diplomáciai kampányt

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc a kényszerbetelepítés mellett folytat diplomáciai kampányt.

A kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán uniós diplomatákkal találkozott, akikkel egyebek között a kvótareferendumról és a tervezett alaptörvény-módosításról beszélt.

gyurcsanydk

A Fidesz közleménye úgy fogalmaz: ahogy a kényszerbetelepítést erőltető Brüsszel, úgy Gyurcsány Ferenc is elveszítette kapcsolatát a választókkal.

A DK elnöke a kényszerbetelepítés mellett folytat diplomáciai kampányt, miután a népszavazáson a magyarok egyértelművé tették, hogy nem akarnak kényszerbetelepítést - teszik hozzá.

3 millió 362 ezer ember mondott nemet a brüsszeli betelepítésre, több ez, mint bármilyen párt szavazóbázisa a rendszerváltozás óta eltelt negyedszázadban - hangsúlyozzák. Egyúttal kiemelték, hogy 98 százalék utasította el a kényszerbetelepítést, "ekkora egység Magyarországért a rendszerváltás óta még egyetlen népszavazáson se jött létre".

A kormánypárt azt írta, hogy a népszavazáson a kényszerbetelepítés és a brüsszeli bevándorláspolitika szenvedett vereséget. A magyar emberek nem a migránsok ellen, hanem Magyarországért, és nem is az Európai Unió ellen, hanem Európáért álltak ki - szögezték le. Gyurcsány Ferenc azonban a magyar emberek akaratával szembemenve mindenáron végre akarja hajtani a brüsszeli betelepítési kvótát, "Brüsszel kiszolgálásában már odáig ment", hogy a nemzeti parlamentet is elhagyta - írták.

Gyurcsány Ferenc a Magyarországra akkreditált uniós diplomatákkal való találkozója után azt nyilatkozta, hogy értelmezésük szerint Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz kettős vereséget szenvedett az október eleji népszavazáson.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com