Fidesz: jogilag képtelen az MSZP felvetése

Előzőleg Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezetője azt mondta: az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény szerint a bírákat jelölő eseti bizottságnak legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből kell állnia.

A politikus közölte, csütörtök délután lemondott alelnöki tisztségéről és bizottsági tagságáról, a testület így pénteken nyolc taggal döntött a négy alkotmánybíró-jelöltről.



Gulyás Gergely, az Ab tagjait jelölő eseti bizottság fideszes alelnöke hétfőn az MTI-nek úgy reagált: "a teljesen indokolatlan, jogilag képtelen felvetést nehéz másként minősíteni, minthogy az MSZP indokolatlanul hosszú történetének végstádiumába érkezett".
Semmilyen közjogi testület működését nem akadályozza egy tag lemondása a mandátumáról, ha egyébként a határozatképesség biztosított - közölte. Hozzátette, az eseti bizottságot létesítő országgyűlési határozat külön is kitér arra, hogy a testület működésének nem akadálya, ha egy frakció nem delegál tagot.

Az MSZP-s felvetés jogi képtelenségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a bizottságok és maga az Országgyűlés létszáma is meghatározott, ám önmagában az, hogy valaki lemond a mandátumáról, a hely pedig betöltetlen marad, semmilyen tekintetben nem akadálya az adott közjogi testület, például a parlament működésének - magyarázta Gulyás Gergely.

A bizottság "kétségkívül színvonalasabb lett" azzal, hogy az MSZP nem képviselteti magát benne, de a működés, határozatképesség szempontjából a szocialista felvetésnek semmilyen következménye nincs - fogalmazott a politikus. Tóth Bertalan a sajtótájékoztatóján bemutatott egy iratot is, amelyen a négy alkotmánybíró-jelölt megválasztását javasolja Rubovszky György, a jelölőbizottság KDNP-s elnöke.

Az MSZP frakcióvezetője szerint azonban a dokumentum "nem felel meg a valóságnak", mert a bizottság nem november 17-én, hanem november 18-án hozta meg döntését a jelölésről. Gulyás Gergely erre úgy reagált: ha kérik, akkor az Országgyűlés majd kijavítja, de az érvényesség szempontjából ennek semmilyen jelentősége nincs.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com