Fidesz: Karácsony Gergely Soros György miniszterelnök-jelöltje

A frakciószóvivő kifejtette: Karácsony Gergelyék az Európai Parlamentben is a migráció mellett állnak, a "Soros-terv" végrehajtását segítik.

Felidézte, hogy EP-képviselőjük, Jávor Benedek minden migránspárti jelentést megszavazott, 14-szer állt a migráció mellé a magyar emberek érdekei helyett. Hozzátette: "Karácsony Gergely embere" itthon is elsőként támadta meg a bíróságon a kormány kötelező betelepítési kvótákról szóló népszavazási kezdeményezését. Rögtön a bevándorlási válság kezdetén nyilvánvalóvá tette, hogy a migránsok betelepítése mellett áll - jegyezte meg a kormánypárti politikus.



Halász János rámutatott: Jávor Benedek már 2015 szeptemberében megszavazta Brüsszelben a kötelező betelepítési kvótát, és már akkor azt írta: a tagállamok között a menedékkérők igényeit messzemenően figyelembe vevő, automatikus elosztási rendszert kell létrehozni, hosszú távon pedig meg kell teremteni a legális és biztonságos utat. Kitért arra is, hogy 2016 nyarán támogatta a Magyarországot megbüntető EP-javaslatot, 2017 áprilisában, majd májusában is újabb migránspárti jelentéseket szavazott meg. Tavaly októberben pedig nem támogatta a határvédelem megerősítését szolgáló javaslatot - sorolta.

Karácsony Gergely pártjának EP-képviselője, Jávor Benedek minden olyan javaslatot megszavazott, ami a migránsokat segítette, így újra a kötelező betelepítési kvóta mellett voksolt tavaly novemberben. Egyre bizonyosabb, hogy Karácsony Gergely valójában Soros György miniszterelnök-jelöltje - összegzett a szóvivő, hozzátéve: hemzsegnek mellette Soros emberei.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com