Fidesz: kedvező változásokat hoz 2014 a munkavállalóknak

Több kedvező változást, köztük adócsökkentést és béremelést hoz az új év a munkavállalóknak, hogy minél több pénz maradjon a zsebükben - mondta a Fidesz szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

480px-Fidesz_New_logoÉppen négy éve annak, hogy Bajnai Gordon kormánya a szocialisták támogatásával elvett egyhavi bért és nyugdíjat, ma azonban sokkal biztatóbbak a hírek - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella.

Közölte: az adócsökkentésnek köszönhetően január 1-jétől - családonként több ezer vagy akár több tízezer forinttal - nő a kiskeresetű, gyermekes munkavállalók fizetése.

Emellett jövőre folytatódik a pedagógusbérek emelése, valamint elkezdődik a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók fizetésének növelése. Utóbbi 91 ezer munkavállaló így havi 6-17 ezer forinttal fog többet keresni - ismertette a Fidesz szóvivője, aki emlékeztetett az egészségügyi dolgozók béremelési programjára is, amelynek már több állomása volt az elmúlt két évben.

A következő évtől százezer forint fölé nő a minimálbér, emelkedik a közfoglalkoztatottak bére, a gyed extrával pedig elhárulnak az akadályok azok elől a kisgyermekes édesanyák elől, akik a gyermeknevelés mellett szeretnének munkát vállalni - sorolta Selmeczi Gabriella. Megjegyezte, hogy mindemellett az alacsony infláció kivétel nélkül minden munkavállalónál megalapozza a reálbér-növekedést.

"A Fidesz-kormány bizonyította, hogy a bukott baloldallal ellentétben képes és alkalmas megteremteni a gazdasági és pénzügyi feltételeket az egyre több munkavállaló, egyre több közszolgálati dolgozó bérrendezéséhez" - mondta a kormánypárt szóvivője, hangsúlyozva, hogy a kabinet mindezt az ország eladósítása nélkül teszi.

Azzal kapcsolatban, hogy Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes egyebek mellett az élelmiszer áfájának csökkentését sürgette hétfői sajtótájékoztatóján, Selmeczi Gabriella úgy reagált: "teljesen hiteltelen a baloldal", hiszen egy korábbi kampányukban azt ígérték, csökkenteni fogják az élelmiszerek áfáját, majd amikor tehették, "jól megemelték".

"Másrészt ne felejtsük el, hogy az MSZP-vel összeboruló Bajnai Gordon azt nyilatkozta, hogy ő ezt az intézkedést (az élelmiszeráfa csökkentését) nem támogatja. Szóval nem több ez az egész bejelentés, mint egy egyszerű humbug, szeretnék újra átvágni az embereket" - fogalmazott a Fidesz-szóvivő.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com