Fidesz: Magyarország a keleti nyitással a világgazdaság változásához alkalmazkodik

fideszMagyarország a keleti nyitás politikájával a globális világgazdaság változásához alkalmazkodik - reagált az MTI-hez eljuttatott közleményében a szocialista Szanyi Tibor hétfői szavaira Balla Mihály, az Országgyűlés Külügyi bizottságának fideszes elnöke.


Az MSZP-s politikus hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a keleti nyitás politikája semmilyen kézzel fogható eredményt nem hozott a kormányváltás óta.
Balla Mihály erre válaszul azt írta, hogy ami a szocialisták számára "semmi", az másnak a megélhetést és a munkahelyet jelenti. Szemben a baloldal "bankár típusú kormányzásával, amely a külföldi tőke számára tett feltétel nélküli gesztusokat és tönkretette a magyar vállalkozásokat", a Fidesz gazdaságpolitikája a nemzeti érdek érvényesítéséről és a hazai vállalkozások versenyképességének növelése melletti elkötelezettségről szól - közölte.

Arra is kitért, hogy minden olyan piacot kihasználnak, legyen az nyugaton vagy keleten, amely a magyar vállalkozások számára kedvező lehet, amellyel több magyar terméket tudnak eladni és több munkahelyet tudnak teremteni. Hangsúlyozta, hogy ennek köszönhetően egyre több magyar vállalat kerül helyzetbe külföldön.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com