Fidesz: nemzetbiztonsági veszély a "Soros-szervezetek" ügynökeinek adatgyűjtése

Hidvéghi Balázs kedden jelentette be, a Fidesz felszólítja a hatóságokat, hogy minden részletében vizsgálják ki a "Soros-szervezetek" Magyarország ellen irányuló tevékenységét.

A The Jerusalem Post című izraeli lap közölt egy, a Magyarország elleni tevékenységet bizonyító hangfelvételt - folytatta -, amelyen Dénes Balázs, a Polgári Szabadságjogok Szövetsége Európáért elnevezésű szervezet vezetője beszél. Egy másik "Soros-szervezet", a Migration Aid egyik vezetője Siewert András pedig beismerte, hogy illegális adatgyűjtést folytattak a határzónában, a migránsok körében. Azt is elismerte, hogy Soros György kizárólag pénzügyi és politikai érdekből támadja Magyarországot - fogalmazott.



A kommunikációs igazgató az M1-en azt mondta: nyilvánvaló, hogy politikai célokból gyűjtötték az adatokat. Céljuk, hogy a bevándorlás ellen határozottan fellépő magyar kormányt elmozdítsák a helyéből. Hidvéghi Balázs szerint akármilyen megosztott is az ellenzék, akármilyen harcokat folytatnak is, a bevándorlás kérdésében egy véleményen vannak. Akár Gyurcsány Ferenc, akár Szél Bernadett vagy Vona Gábor alakítana kormányt, nem állnának ellen a Brüsszelből, a "Soros-hálózat" részéről Magyarországot érő nyomásnak. Ezért mondják, hogy a választás tétje most nagyobb, mint máskor, Magyarország jövőjéről döntenek az emberek - emelte ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A kormánypárti politikus kitért arra is, hogy a Magyar Idők szerdán egy újabb hangfelvétel alapján azt írta, hogy Tracie Ahern, a Soros Fund Management korábbi pénzügyi vezetője azt mondta: Soros György a Nyílt Társadalom Alapítványt eszközként használja a politikai véleménye érvényre juttatására az Egyesült Államokban és Európában.

Hidvéghi Balázs szerint kiderült, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány egy politikai szervezet, politikai érdekeket szolgál, ami nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com