Fidesz: sikeres év volt az idei, számos eredmény született

Sikeres év volt az idei, a magyar emberek nem érezhetik feleslegesnek erőfeszítéseiket – összegezte évzáró sajtótájékoztatóján a kormányzat idei, illetve a 2010-es kormányváltás óta elért eredményeit a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten.

480px-Fidesz_New_logoKocsis Máté az eredmények közük kiemelte, hogy 9 év után, idén júliusban Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, augusztusban sikerült visszafizetni az IMF hitelt és az ország mára tartós növekedési pályára állt.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, hogy a gazdaság, a foglalkoztatás és a családok segítése voltak azok a területek, amelyek talpra állítására vállalkozott a kormány 2010-ben. Számos olyan eredmény született, amelyre a szocialista kormányok nem voltak képesek - hangzott el.

Példaként említette, hogy míg 2010-ben a görögökkel említették Magyarországot egy lapon, addig mára az EU is elismerte, hogy harmadik éve sikerül 3 százalék alatt tartani a költségvetés hiányát. Erre a szocialista kormányok nem voltak képesek - tette hozzá.

Mint elmondta: az IMF hitelt, amely a Gyurcsány-Bajnai kormányok alkalmatlanságának az ára volt sikerült idő előtt visszafizetni.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Álláspontja szerint azonban nagyobb ára is volt a korábbi szocialisták kormányzásának, hiszen éppen 4 éve vették el egyhavi nyugdíjat és egyhavi bért.

Kocsis Máté a kormányzati eredmények közé sorolta, hogy az államadósság kezelését és azt, hogy a gazdasági növekedés mértéke - amely 1,8 százalékos volt a harmadik negyedév végén - meghaladta az uniós átlagot is.
Mint elmondta: mára tartós növekedési pályára állt az ország, ez biztosítja a béremelések és a rezsicsöketés fedezetét is. Kocsis Máté említést tett a 40 éve legalacsonyabb inflációról is, amelynek eredményeként mindenkinek több pénz marad a zsebében.

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy 2013 a foglalkoztatás terültén is jelentős eredményeket hozott, így jelenleg 235 ezerrel több ember dolgozik Magyarországon, mint 2010 előtt.
Mint elmondta: egyre többen élnek a segély helyett munkából, a verseny- és közszférában is azonos mértékben nőtt a foglalkoztatottság mértéke. Megóvták a közszférában dolgozók munkahelyeit és a béreit is, sőt a az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bére emelkedett is.

Hoppál Péter reményét fejezte ki, hogy jövőre is hasonló teljesítményre lesz képes az ország, mint idén, a bizakodás alapját a gazdasági növekedés adja – tette hozzá.

A szóvivő sikeresnek nevezte a növekedési hitelprogramot és emlékeztetett rá, hogy január elsejétől a minimálbér összege 100 ezer forint fölé fog emelkedni, illetve a pedagógusok és a közfoglalkozatásban dolgozók bére is növekedni fog.

Mint elmondta: a pályakezdő fiatalok, a nyugdíj előtt állók, az alacsony képzettségűek és a kisgyermekes anyák foglalkozatását jelentős adókedvezményekkel segítik.

Zsigó Róbert, a Fidesz másik szóvivője a rezsicsökkentés hatásairól szólva elmondta, hogy ez a családoknak idén 250 milliárd forintos megtakarítást jelentett, jövőre pedig ennél is több marad az emberek zsebében. Álláspontja szerint ugyanis az energiaárak még így is aránytalanul magasak.

Mint elmondta: 2014-ben még jobban megbecsülik a kismamákat, akiknek életében új korszakot nyit a gyed-extra, hiszen nem kell többé a munka és a család között választaniuk.

A kormányzat nem fogja cserbenhagyni a nehéz helyzetben lévő devizahiteleseket sem, akiknek az árfolyamgát már most is védelmet ad. Zsigó Róbert a szociális lépések közül kiemelte a rászorulók ingyenes étkezetését, illetve az ingyenes tankönyv biztosítását, amely jövőre már nagyobb kör számára lesz elérhető.

Kocsis Máté kérdésre válaszolva elmondta, hogy amennyiben a kormány dönt a közszolgálatban dolgozók kedvezményes lakáshitelhez juttatásáról akkor azt a Fidesz támogatni fogja.

A pénztárgépek új rendszeréről szóló vitát politikai természetűnek nevezte. Álláspontja szerint sem a kormány, sem a kormánypártok nem abban érdekeltek, hogy ne sikerüljön az átállás. A nemzetgazdasági tárca és az adóhatóság mindent meg fog tenni az átállás sikeres lebonyolítása érdekében, amely a becsületes adózók érdekét szolgálja – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Kocsis Máté úgy fogalmazott, hogy Gyurcsány Ferencnek semmi helye sincs a közéletben, hiszen annyi kárt okozott kormányzása alatt. A volt kormányfő Kövér László házelnökhöz intézett üzenetéről elmondta, hogy az Gyurcsány Ferencet minősíti és minimum több önmérsékletet várnának tőle.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com