Fidesz: újabb háromezerrel bővül a bölcsődei helyek száma

Az elmúlt három évben megteremtett több mint háromezer bölcsődei helyen felül a következő évben további háromezer gyermekről gondoskodhatnak a bölcsődékben, újabb száz bölcsődét újítanak fel, illetve több száz bölcsődei munkahely létesül - reagált a Fidesz szombaton az MSZP egyik fővárosi képviselője, Lendvai Anna sajtótájékoztatójára.

Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy az MSZP a bölcsődei fejlesztés érdekében új aláírásgyűjtő kampányt indít. A szocialisták kezdeményezése azt célozza, hogy az országban induljon el egy nagyarányú bölcsődefejlesztési program, legyen újra ingyenes a bölcsőde, továbbá valamennyi bölcsődei dolgozó kapjon tisztességes bért.

fideszA Fidesz közleménye szerint, "szemben a szocialisták kormányzásával, amikor a bérek csökkentek és béremelésre remény se volt, ma elég erős az ország a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremeléséhez". Mint hozzátették: "minden remény meg van arra is, hogy hamarosan elég erősek leszünk a bölcsődei dolgozók fizetésének emeléséhez is".
A nagyobbik kormánypárt kiemelte, hogy a gyermekes munkavállalók megélhetését családi adókedvezménnyel és rezsicsökkentéssel, a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatását adókedvezménnyel, a gyermekek elhelyezését pedig a bölcsődei helyek számának emelésével támogatják.

Mint kifejtették: az elmúlt három évben a kormány több mint háromezer bölcsődés gyermeknek létesített új bölcsődei helyeket, 109 új bölcsődét épített, 2300 bölcsődei helyet újított meg, 260 új bölcsődei csoportot indított el és 520 új bölcsődei munkahelyet is teremtett.

"A következő évben pedig még több bölcsődés korú gyermek számára biztosítunk elhelyezést" - hangsúlyozta a párt. A közlemény szerint további 100 bölcsődét újítanak fel, háromezer új bölcsődei helyet adnak át, 1900 helyet korszerűsítenek, 250 új bölcsődei csoportot indítanak el és 500 új bölcsődei munkahelyet teremtenek.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com