FM: 2020-ig több mint 46 milliárdot fordíthatnak ökoturisztikai fejlesztésekre a nemzeti parkok

A 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban több mint 46 milliárd forintot fordíthatnak ökoturisztikai fejlesztésekre a nemzeti parkok – mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésekért és hungarikumokért felelős államtitkára a Magyar nemzeti parkok hete 2015 rendezvénysorozat pénteki, békéscsabai megnyitóján.

0Kifejtette: a Nemzetgazdasági Minisztérium a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretéből 15 milliárd forintot különített el látogatóközpontok, tanösvények interaktív, élményszerű fejlesztésére az új hétéves, uniós programozási időszakban.

 

 

Ebből a 2015-2016-os évben egy elfogadott kormányhatározat szerint 4,5 milliárd forintra lehet majd várhatóan augusztus-szeptembertől pályázni.

Hozzátette: a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében további 3 milliárd forint áll rendelkezésre Natura 2000-es területekhez kapcsolódó bemutatóhelyek létesítésére, valamint 28 milliárd forintos keretből lehet majd mintegy százezer hektárnyi élőhelyet, állattartó telepet és a természetvédelmi őrszolgálatot megújítani.

V. Németh Zsolt elmondta: ebből a forrásból tervezik egyebek mellett a kis-balatoni és a dömösi Dunakanyar-látogatóközpont, a salföldi major bemutatóhely és a miskolci Herman Ottó turistapark kialakítását és fejlesztését.

Az államtitkár a nemzeti parkok hetének nyitórendezvényén hirdette meg a Magyar Turizmus Zrt.-vel és a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkárságával közösen az Év ökoturisztikai létesítménye 2015-ös pályázatot. Kifejtette: látogatóközpontok és tanösvények számára írják ki az erkölcsi elismeréssel járó pályázatot azzal a céllal, hogy a legjobb gyakorlatokat vegyék át egymástól a létesítmények.

Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója elmondta: a nemzeti parki látogatóközpontokban a turizmus és a természetvédelem összekapcsolódik. Hangsúlyozta: főként belföldi turisták látogatják ezeket a helyeket, de a Balatonnál és a Nyugat-Dunántúlon egyre nagyobb számban jelennek meg a külföldi vendégek is.

Közölte: a turisták elsősorban élményre vágynak, ezért fontos, hogy az ökoturisztikai létesítményeket családbarát módon, interaktívan, minél élményszerűbben alakítsák ki.

A nemzeti parkok hete rendezvénysorozatot kilencedik alkalommal rendezik meg azzal a céllal, hogy a parkok tevékenységét, a helyi élővilágot, a nemzeti parki termékeket bemutassák az érdeklődőknek.

V. Németh Zsolt elmondta: reméli, hogy a nemzeti parkok látogatottsága, amely a tavalyi évben rekordot ért el, tovább nő a rendezvény hatására.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com